Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
egy része annak megkeresésére, egy része alapanyagcserére, más része szövetregenerációra fordítódik, egy része kiválasztódik és csak a fennmaradó energiahányad szolgálja a tömeggyarapodást eredményező növekedést. A táplálékkal felvett energia hasznosulásának útja a magasabb rendű gerincesekéhez hasonló, az emészthető és főleg a metabolizálható energia aránya azonban a melegvérű állatokhoz képest kedvezőbben alakul. Ennek oka a halak kiválasztásában keresendő. A fehérje-anyagcsere végterméke halaknál 70-80%-ban ammónia és 20-30%-ban karbamid. A nagyarányú ammóniakiválasztás csökkenti a dezaminálás- nak és a karbamidszintézisnek köszönhető hőveszteséget. Ez a tény, valamint az, hogy a halak nem fordítanak energiát az állandó testhőmérséklet fenntartására, teszi lehetővé a melegvérű állatokénál sok esetben hatékonyabb energia- és fehérjehaszno- sitást. A halak alapanyagcseréjének energiaszükséglete csupán egy tizede, egy husza- da a melegvérű állatokénak. Az emészthető és metabolizálható energia konkrét, kísérletes meghatározása ugyanakkor a vízi környezet miatt komoly módszertani nehézségekbe ütközik. Ahalak energiaszükséglete függ 1. a víz hőmérsékletétől (minden 10 °C vízhőfok- emelkedés - az optimum eléréséig - közel megkétszerezi az anyagcsere sebességét), 2. a hal méretétől (mivel az anyagcsere a test felszínével arányos), 3. a táplálék ösz- szetételétől és 4. a hal élettani aktivitásától (pl. szaporodás). A test fenntartásának és a növekedésnek halfajonként változó az energiaigénye. Egy kilogramm hústöbblet előállításához 8,4-19,3 MJ szükséges. Az élet fenntartásához szükséges energiát a táplálkozás biztosítja. A halfajokat a kifejlett korukra jellemző táplálkozásmód szerint csoportosíthatjuk. a) Békés halak:- növényevők - herbivorák (amur, fehér busa),- mindenevők - omnivorák (ponty, keszegfélék),- apróállat-evők (garda, tokfélék). b) Ragadozó halak - kamivorák (csuka, harcsa, süllő stb.). Megkülönböztetünk fő-, mellék-, alkalmi és szükségtáplálékot, ami halfajonként, időszakonként és élőhelyenként is változik. A gazdaságilag fontos halfajok táplálkozásával kapcsolatos alapvető ismereteknek birtokában vagyunk. Sok részletkérdés tisztázása azonban, mint például a pontynál a zooplankton-bentosz arányának pontos alakulása az életkor és a testméretek változásának függvényében - különösen a halastavi viszonyok között - még várat magára. Egy-egy halfaj minden lehetséges környezetben mutatott táplálkozási spektrumának feltérképezése szinte megoldhatatlanul bonyolult feladat. Gazdaságilag legfontosabb halfajunk a tipikusan mindenevő ponty, amelynek táplálkozásában meghatározó szerepe van a tófenék élővilágának és a szerves törmeléknek (detritusznak). Harmonikaszerűen kinyújtható szájnyílásával az iszapban kutatva akár 10-12 cm mélyen is megtalálja a rovarlárvákat, férgeket, kagylókat, csigákat (tógazdasági viszonyok között a ponty legfontosabb természetes eredetű táplálékforrása mégis a zooplankton, miután ez a gyorsan megújuló fehérjeforrás áll a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre). A pontyokat a táplálékkeresésben segíti a diffúz ízlelőszerv és a tapogató bajuszszálak. A táplálékot beszippantja, és ha ehetetlennek ítéli, kiköpi, gondosan válogat. 277
