Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája
rendellenességek a halaknál általában ritkák, de előfordul az albinizmus, a xantoriz- mus (sárga szín), az eritrizmus (piros szín), a melanizmus (fekete szín) és az alampia (guanin hiánya miatt a vérerek átlátszanak - „kékhalak”). A halak színezetében megfigyelhető rengeteg változat ellenére néhány általánosítás tehető. A nyíltvízi, pelágikus fajok hasa általában fehéres, oldala ezüstös, a háta zöldeskék. A fenéklakók és a növényzetben megbújva élők hátoldala mintázott, a hasoldala halvány színű. A korallszirti halak igen változatos színűek. A színezet a kisebb rendszertani egységek (fajok, alfajok, változatok) leírásában, elkülönítésében szerepet játszik. Számos, főleg mélytengeri faj bőrében biológiai eredetű fény előállítása valósul meg szimbionta baktériumok tevékenysége révén vagy speciális mirigy (photophora) segítségével. A bőrben egyes fajoknál elektromos szerv is kialakult. 1.1.3. A test szilárdító váza A gerinchúr (chorda dorsalis) az embrionális fejlődés korai szakaszában jelenik meg. A kifejlett csontos halak többségénél a gerinchúrnak csak maradványa figyelhető meg a csigolyatestek közé ékelődve. Porcos- és tüdőshalakban a gerinchúr a test teljes hosszában megmarad, míg a tokfélékben a törzshossz háromnegyed részéig tart. A speciális élettér adta feltételek miatt a halak csontos váza nem olyan erőteljes felépítésű, mint általában a szárazföldi gerinceseké. Fontos szerepe van azonban a belső szervek védelmében, támasztásában, a hozzá kapcsolódó izomzat révén pedig a mozgásban is. A halak csontjaiban csontvelő nem található. Az emlősöktől eltérően a csont alapállományában a kollagén rostok nem alakítanak ki lemezes szerkezetet. A csontokat borító csonthártya (periosteum) kívül rostokban, belül főleg sejtekben gazdag kötőszövetből épül fel. A csontképző (osteoblast) sejtek a csonthártya legbelső rétegében ülnek, részt vesznek a csont alapállományának képzésében, illetve a sejtes csontszövetben fokozatosan beágyazódnak a létrehozott mátrixba. A kialakított csont tehát tartalmazhat csontsejteket (osteocyta), mint például a ponty és az angolna esetében vagy hiányozhatnak belőle (lásd szivárványos pisztráng). A csontok képződésük szerint lehetnek porc vagy kötőszövet eredetűek. Az előbbi esetben először a porcszövet alakul ki, ennek helyét veszi át a porcfaló és a csontépítő sejtek együttes tevékenysége révén kialakuló csontszövet. Csontoshalaknál a kezdeti porcállomány nem feltétlenül alakul át teljes mértékben, sőt, gyakran a csontszövet csak a porcállomány felszínén jön létre. A második esetben a leendő csont helyén először kötőszövet helyezkedik el, és a benne lévő osteoblast sejtek fokozatosan alakítják ki a csontállományt. A csontállomány szakaszosan növekszik, ezért a nagyobb csontokból vagy a hallócsontokból (otolit) készített csiszolat alkalmas a hal életkorának megállapítására. Vázrendszerük a koponyából, a gerincoszlopból, a bordákból, valamint az úszók függesztő- és támasztókészülékeiből áll (5. ábra). A koponya nagyobb részét a zsigeri koponya (viscerocranium), míg igen kis részét az agykoponya (neurocranium) rész teszi ki. Az ingolák és a porcoshalak koponyája főleg porcos elemekből áll, a neurokrániumhoz az érzékszervek védelmére kialakult porcos tokok (szagló, látó, 25
