Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
mányt nyáron szükség szerint ritkítsuk, mert ellenkező esetben az ivadék kicsi marad és a táplálékhiány miatt darabszámveszteség is bekövetkezhet. A kistavas ívatással előállított, viszonylag szerényebb számú ivadék - a fejlett tenyésztési színvonal elérésekor, a századunk derekán - már kevésnek bizonyult, ezért ugrásszerűen nőtt az igény a nagy mennyiségben előállított egynyaras hal iránt. A mennyiség mellett a biztonság kérdése is egyre hangsúlyozottabb lett. A kutatók és a gyakorlati szakemberek keresni kezdték azokat a módszereket, amelyek segítségével a ponty meglévő hatalmas termékenységét a korábbiaknál nagyobb mértékben tudják a termelés szolgálatába állítani. Ezért a szaporítási és ivadéknevelési technológiák fejlesztése központi kérdéssé vált. A kitartó fejlesztő munka eredményeként egyre hatékonyabb módszerek születtek. 2A.4.4. Félmesterséges, átmeneti módszerek A ponty mesterséges szaporítási módszerének kidolgozását sokáig akadályozta a pontyikra ragadóssága. A frissen ovulált pontyikra héja olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek az íváskor vízbe jutó ikra felszínének ragadósságát okozzák. Ez a tulajdonság hasznos a természetes szaporodás alatt, mert a növények felszínéhez rögzíti az ikrát, és az nem hullik le az oxigénszegény iszapba, ahol elpusztulna, hanem közel a víz felszínéhez, oxigéndús környezetben érlelődik, azonban gondot okoz a mesterséges környezetben történő ikraérlelés során, mert az ikrák egymáshoz is ragadnak és csomókat képeznek. A csomók belsejében az elégtelen oxigénellátás miatt a termékeny ikrák is elpusztulnak. A ponty mesterséges szaporítása kidolgozásának kezdeti szakaszában az ívás során kifogott anyahalakból fejték ki az ivarterméket, elvégezték a termékenyítést, majd az ikrát különböző aljzatokhoz (hálóra, kosarakba, növényzetre) ragasztották és védett, esetleg már keltetőházi körülmények között keltették. Ennél az átmeneti módszernél az ikra, majd a kikelő lárva védelme még kezdetleges volt és a sűrűn egymás mellé vagy egymásra ragadó ikrák között a vízi penészgombák (saprolegnia) sok kárt okoztak. A pontyszaporítás fejlesztésének másik irányzata az volt, amikor e fajnál is alkalmazni kezdték a más fajoknál már korábban sikerrel használt „hipofizálás” módszerét az ívás kiváltására, stimulálására. Ennek a hormonkezelésnek az a lényege, hogy más halakból kivett agyalapi mirigy (hipofízis) kivonatát fecskendezik a szaporodásra érett anyahalakba. A kezelés hatására azok az ívási környezet hiányában is lerakják ikrájukat. Kezdetben a hipofizálást a kistavas ívatás időzitésére, az ívás serkentésére használták. Ebben az időben ez csak az ívás programozását szolgálta, de nem jelentett az utódok számára hatékony védelmet, ezért nem is hozott jelentős eredményt, nem javította az ivadék túlélésének arányát. 2.4.4.5. A ponty keltctőházi szaporítási technológiája Áttörést jelentett, amikor Woynarovich Elek az 1950-es évek végén kidolgozta a pontyikra ragadósságának megszüntetését konyhasós-karbamidos oldat alkalmazásával. A ragadósság megszüntetése és az anyahalak hipofízálása együttesen megte238
