Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

1. Biológiai alapismeretek - 1.3 Váradi László: Halgenetika

Az egyes halfajok, fajták, populációk elkülönítésére, a genetikai változások (génmigráció, beltenyésztettség stb.) mérésére az egyéb genetikai kutatások során bevált módszer a különböző fehérje- és enzim-polimorfizmusok használata. A természetes vízi állományokon végzett származástani, rokonsági, elterjedési elemzések a lazacféléken a legalaposabbak.

A biokémiai feldolgozás eredményeit szemléletesen mutatja be a 25. ábrán látható háromszögdiagram, amely a Magyarországon előforduló pontyökotípusok transz- ferrin-allél-gyakorisága alapján csoportosítja az egyes változatokat, feltüntetve az

1.3.9.3. Fehérje- és enzim-polimorfizmusok

a alléi

25. ábra. Az eurázsiai pontyfaj származásának biokémiai elemzése a transzferrin-polimorfízmusuk alapján

egyes Tf allélok gyakoriságait és ezek átlagolt értékeit. Jól érzékelhető, hogy a kis- balatoni vadpontyok inkább a nyurgapontyok közé tartoznak, míg a nemespontyok őse valószínűleg a tőponty volt.

1.3.9.4. Kariológiai analízis

A kariológiai analízis a legbiztosabb módszer az egyedek ploidszintjének a meghatározására. Ozouf-Costaz et al. citológiai tanulmánya jelentősen hozzájárult az afrikai harcsa (Clarias sp.) fajok addig meglehetősen zavaros rendszertani helyének tisztázásához. Igazolták, hogy a Clarias gariepinus, a Cl. lazera és a Cl. mossambicus elnevezések ugyanazon fajra utalnak.

137