György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
I. Alapok
1-68 ALAPOK mérceszelvényt, amelyben elég hosszú idő óta végeznek méréseket, megfigyeléseket, majd meghatározzák a hosszú adatsorú, valamint a rövid adatsorú mérceszelvény víz járási jellemzőinek viszonyát és a viszonyszámok alapján extrapolálják a rövid adatsort. Ha csak egy közeli mérceszelvényre vonatkozó adatok vannak, az arra kiszámított fajlagos vízhozam közelítőleg érvényesnek tekinthető a vizsgált szelvényre is. Ha sem a vizsgált szelvényben nincs vízmérce, sem a közelben nincs megfelelő adatsorú mérce, a lefolyó fajlagos vízhozam sokévi átlagértéke az 1-125. ábráról olvasható le. Az ábrából leolvasott átlagos fajlagos vízhozam a vízgyűjtőterülettel megszorozva adja a közepes vízhozamot. Ezt ismerve, az 1-126. ábra segítségével meghatározható a 3%-os árvízi vízhozam. A közepes kisvízhozam mérési eredmények hiányában, ha ismerjük a vízgyűjtő területet (F) és a közepes vízhozamot (KÖQ), az 1-127. ábra adatai alapján határozható meg. Az ábrába írt számok jelentése: 1. karsztos vagy kavicsos, durva homokos talajú vízgyűjtőterületű vízfolyások, 2. átlagos hazai vízfolyások, 3. vízzáró talajú, kopár, meredek lejtőjű vízfolyások. 1-126. ábra. Az árvízi, valamint a közepes vízhozam viszonyának változása a vízgyűjtőterület függvényében 84 1-125. ábra. A lefolyó fajlagos vízhozam sokévi átlagértéke (1/s km2)
