György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VIII. Csatornázás és szennyvíztisztítás
VÍZÜGYI létesítmények kézikönyve Vili —127 medencék kialakításáról többet nemigen mondha- hatunk, mint amit a levegőztető szerkezetekkel kapcsolatban említettünk. Az egészen kicsiny (néhányszor tíz, néhányszor száz lakosegyenértékű) teljes oxidációs elven működő ún. „zsebtelepek”-re jó példa a VIII-104. ábrán ismertetett hazai TABTA rendszer. Néhányszáztól néhányezer lakosegyenér- ték között viszont az előző fejezetben már bemutatott oxidációs árkok, vagy egyéb vízszintes vízáramlást biztosító burkolt földmedencés rendszerek különálló utóülepítővel gazdaságosak teljes oxidáció céljára. Újabban ebben a nagyságrendben is kezd tért hódítani az előre gyártás. Tekintve azonban a teljes oxidáció csekély fajlagos oxigénigényét, ahogy eltérünk a vízszintes áramlástól, a kellő fe- néksebesség fenntartására szükséges energiatöbblettel számolnunk kell. Alkalmazási terület és a szennyvíz előkezelési igénye. Eleveniszapos rendszereket minden biológiailag bontható nyersanyagot tartalmazó szennyvíz tisztítására alkalmazhatunk. Előnye az üzemi körülmények kézbentartása és egyszerű befolyásolási lehetősége. Pl. csepegtetőtestnél a „dolgozó iszap” mennyisége és az oxigénbevitel intenzitása nehezen szabályozható, az eleveniszapos rendszernél ez viszont „gombnyomásra” történik. Mérgezés vagy egyéb üzemzavar esetén a csepegtetőtest mik- roflórájának kialakítása, az újbóli bedolgoztatás ■több hetes, esetleges hónapos művelet, eleveniszap- f nál az napok alatt megtörténhet. Természetesen az eleveniszapos telepnél is fennáll, hogy a jó hatásfokú, üzembiztos működés titka a megfelelő tisztító- szer kiválasztása. Ennek egyik fontos tényezője a szennyvíznek az eleveniszapos egység előtti előkezelése. Az előkezelés két fő csoportba osztható, ártalmas anyagok eltávolítása, szükséges (táp-) anyagok hozzáadása. Az ártalmas anyagok közé soroljuk a túlzott töménységű lebegő- és uszadékanyagot, ezek között is főleg a szálas, darabos jellegűeket, másrészt a toxikus hatású anyagokat. Az előkezelés lehet tehát egyszerű gravitációs ülepítés (homokfogás, előülepítés), flotáció (zsírlefölözés) vagy kémiai kezelés (koaguláció, kicsapatás, ioncsere), amely sok esetben egyszerű kiegyenlítő (puffer) medence eléiktatásával is megoldható. A szükséges anyagok rendszerint olyan tápanyagok, amelyek a bakteriális metabolizmushoz nélkülözhetetlenek (N- és P-sók, biostimulátorok). Előfordulhat azonban tisztán oldatban levő szennyeződést tartalmazó szennyvizeknél, hogy a képződő eleveniszap jobb pelyhesedését, nagyobb térfogatsúlyát (jobb ülepedését) elősegítő anyagot kell adagolnunk: pl. alumínium-szulfátot vagy egyszerűen finom homokot. Mint említettük, a teljes oxidációs berendezések — amelyeket legalább olyan sűrűn alkalmazzuk ipari, mint házi szennyvízre — feladata az, hogy a szennyvíz tisztításán kívül az iszap stabilizálását is ellássák. Ennek előfeltétele, hogy iszap másutt ne keletkezzék, csak az eleveniszapos rendszerben, tehát előülepítés nem lehet. Ilyenkor is gondos előkezelés során kell azonban a darabos hulladékot (rácsszemét) vagy túlzott koncentrációjú ásványi anyagot (homok) visszafogni. Üzem. Az eleveniszapos rendszerek, levegőztetett tavak, mint minden vegyipari fermentációs művelet, „folyamatszabályozást” igényelnek. Ez esetünkben a szennyvíz és iszap mérése, elosztása mellett, az oldott oxigénszint és előírt üzemi eleveniszap koncentráció fenntartása, a fölösiszap elvezetése. Korszerű nagy telepeken ez automatikus érzékelő és szabályozó rendszer segítségével történik, kis telepeken pedig épp azért hódít tért a teljes oxidáció, mert ennek szabályozási igénye minimális, elég pl. hetente 1—2 évi fölösiszap leeresztés. Természetesen a folyamatszabályozás mellett alapvetően fontos a karbantartás. Ez nemcsak a gépi alkatrészek zsírzásában, rendszeres cseréjében merül ki, hanem idetartozik a medencék rendszeres tisztítása, a hableküzdés folyamatos biztosítása (vízpermet fenntartása vagy egyéb hableküzdő ágens adagolása). Az utóülepítők uszadékának eltávolítása, egyszóval a tisztaság és hygiéne megkövetelése. Sokáig tartotta magát az a hit, hogy az eleven- iszapos rendszer érzékenyebb, magasabb színvonalú kezelést igényel, mint a csepegtetőtestes. Ezt a hitet a gyakorlat megcáfolta. Korszerű tisztítótelepen nem képzett szennyvíztechnológusokra, hanem képzett (és lelkiismeretes) gépészekre, sőt nagy telepeken elektronikus szakemberekre van szükség, a biológiai rendszer fajtájától függetlenül. Végül megemlítjük az eleveniszapos berendezések bedolgoztatásának egyszerű szabályait: a) A levegőztető és utóülepítő medencét fel kell tölteni friss szennyvízzel és a recirkulációt, valamint a levegőztető rendszert üzembe kell helyezni; b) Télen 1/2 nap múlva, nyáron esetleg 1—2 nap múlva meg kell kezdeni a szennyvíz rátáplálást, mely az első 3 napon 1/2 órás, majd a végleges 4—6 órás átfolyási időt biztosító vízhozammal történjék. c) Állandó laboratóriumi ellenőrzés szükséges és mérni kell levegőztető medencében: belépő szennyvíz BOI5 és KOI értékét, lebegőanyag-tartalmát, 1547
