György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
VII. Vízellátás
VII —130 VÍZELLÁTÁS VII-142. ábra. Függőleges átfolyású homokfogó A nyersvizet középen vezetik be és a víz a külső hengergyűrű alakú térben felfelé áramolva távozik a bukóvályúkon keresztül (VII-142. ábra). Ugyanilyen elrendezésű homokfogó négyzet alaprajzzal, hasáb felsőrésszel és csonka gúla fenékrésszel is készül. Az ilyen típusú homokfogókban a felfelé haladó víz sebessége 10—20 mm/s. az iszapgyűjtő tér oldalfalának hajláflla a vízszinteshez 60°. Amikor a víz a centrikusán elhelyezett csőből kilép, sebessége hirtelen lecsökken, a sugárirányú lelassult áramlás a lebegő részek leülepedését váltja ki. A szokásos műtárgyméretek: átmérő vagy négyzetoldal 5—10 m, a belső tér mélysége (vízszinttől fenékig) 6—8 m. Az ismertetett homokfogók monolit vasbeton műtárgyak, melyek rendszerint nyitott kivitelben készülnek. Legfontosabb tervezési és építési szempontok: — a külső—belső vízzáróság biztosítása; — a gúla alakú, ill. ferde oldalfalú fenékrészek legalább 60°-os hajlásszögének betartása; — a gúla alakú tölcsérek belső éleinek lekerekítése (az oldallapokétól amúgy is kisebb hajlásszögű gúlaalkotók éleiben bennmaradó iszap szerves része rothadásnak indulhat és komoly zavart okozhat a tisztítási technológiában!). A felszíni víztisztító művek adott esetben csak több km távolságban helyezhetők el a vízkivételi VII-143. ábra. Zárt, nyomás alatti homokfogó műtől. A csővezeték védelme érdekében ilyenkor célszerű már a vízkivételnél homokfogót elhelyezni. Egy újabb átemelés megtakarítása céljából építettek hazánkban több helyen (pl. Észak-nógrádi Regionális Vízmű, Dunaújváros) zárt, nyomás alatti homokfogót. A homokfogó egy ferdén, a vízszinthez képest 20—30° szögben elhelyezett, legalább 3 helyen alátámasztott hengeres acéltartály. A tartályban a nyomás elvesztése nélkül a sebesség annyira lecsökken, hogy a homok kiülepszik. A tartály viszonylag kis dőlése csak a lemosott üledék eltávolítását könnyíti meg, ezért a tartály alsó részén összegyűlt anyagot a tartály leürítése után külön lazító vízsugarakkal mossák le és távolítják el az alsó iszapleeresztőn (VII-143. ábra). A zárt, nyomás alatti homokfogóba az egyenletes áramlás biztosítása érdekében perforált elosztólemezen át jut be a nyersvíz és a tartály felső részén, tölcséres csővezetéken át távozik. A nyomás alatti tartály legfelső belső pontjára légtelenítő helyezendő el. A tartály időszakos tisztítása feltétlenül több párhuzamosan működő egység telepítését igényli. E homokfogók szabadban helyezhetők el és csak a szerelvények kerülnek zárt épületbe, amely egyben a kezelőszemélyzet részére is tartózkodóhelyiség. Ülepítőmedencék Az ülepítőmedencék alkalmazása a víztisztításban akkor indokolt, ha a 0,02—0,10 mm szemcsenagyságú, viszonylag lassabban ülepedő, de vegyszeres kezelést még nem igénylő lebegő szennyeződések eltávolítása a fő cél. Ez az eset az ivóvíz minőségűre való tisztítás követelményeit tekintve akkor fordulhat elő, amikor a kezelendő nyersvíz kevés finom lebegő anyagot tartalmaz. Az ilyen viszonylag tiszta vizek (hegyipatakok, lakott és ipari területtől távoleső vízfolyások) csak időszakosan, kismértékben tartalmaznak vegyszeres kezelést is igénylő szennyeződést és az ülepítőmedence után közvetlenül a szűrőkre vezethetők. Adott esetben, a részletes vízminőség-vizsgálatsorozat értékelése alapján a szűrés előtt koaguláló vegyszert is adagolnak a vízhez. Ilyenkor gyorsított koagulációs folyamat játszódik le a szűrőn (rapid koagulációs szűrés) és a szűrőanyagon fennakadt iszappelyhek, mintegy körülvéve a szűrőanyagot, fokozzák a szűrőhatást, „bedolgozzák” a szűrőt. Ezt a jelenséget szűrő- kondícionálás néven említik a vízkezelési gyakorlatban. Az iparban felhasznált vizek jelentős része nem igényel az ülepítésen túlmenő kezelést. így az üle1366
