György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)

VII. Vízellátás

VII — 32

VÍZELLÁTÁS

►

natos. A kutak távolsága a vízadó réteg sajátosságától függ. Homokos vízadó és agyagos fedőréteg esetén 50—300 m között célszerű a távolságokat úgy választani, hogy a termelő kúttól a második kút távolsága 50 m körül legyen, míg a harmadik kút távolsága kb. 300 m-re választandó.

Nyomás alatti repedezett kőzetek esetén, pl. agyaggal letakart mészkőnél, a kutak távolsága nagyobb lehet. A kutak telepítéséhez megfelelő rétegvizsgálatokat kell végezni, rétegváltozásként magmintavétellel, esetleg oldalfal mintavevővel. Célszerű és hasznos geofizikai szelvényezés végrehajtása is.

A vízadó rétegre lemélyített és kiképzett kutakban a tisztító szivattyúzás után a vízhozam Q = f (h) görbék felvételére próbaszivattyúzást kell végrehajtani, legalább három termelési lépcsőben, amely lépcsők kompresszorral is előállíthatók. A próbaszivattyúzás alatt hasznos lehet a kutak reométere- zése és sózási vizsgálata is, különösen több rétegnek egy kúttal való megcsapolásakor. Ez után a kutakból mindenképpen szivattyúval kell vízmintát venni vegyi és bakteriológiai vizsgálat céljára. Kompresszorozással vett vízminta csak korlátozott célú vizsgálathoz felel meg. Mélyebb kutaknál mélységi vízmintavételt is célszerű beiktatni. Meg kell mérni ugyancsak a kifolyó víz hőmérsékletét is, mélyebb kutaknál a talphőmérséklettel együtt. (Lásd az OVHSZ és OVHMI13611-4-71 műszaki szabályozási kiadványokat.)

A kútrendszert alkotó kutak egymásra hatásának vizsgálatát több kombinációban végzett szivattyúzással indokolt elvégezni. Ezek segítségével meghatározható a réteg áteresztőképességi együtthatója (k) és a réteg rugalmassági együtthatója (ß), amelyek alapján az egyéb megszerzett adatokkal együtt a vízműtelep méretezhető.

Több egymás alatt levő vízadó réteg felhasználásakor nagyobb vízműveknél a rétegek függőleges kombinációjára is indokolt vizsgálatot végezni. A különböző kombinációkban végrehajtott szivattyúzások alatt a nem szivattyúzott rétegre telepített kutak vízszintjét is mérni kell, meg kell állapítani, hogy az egymást elválasztó rétegek vízzárók-e ?

Ugyancsak külön vizsgálatokat szükséges végezni, ha egy kút több réteget kapcsol be. Ehhez a vizsgálathoz célszerűen használhatók a reométerezés és a sózás is. Az eddigi gyakorlat szerint azonban az egymástól magasságilag távolabb levő rétegeket nem célszerű egy kúttal megcsapolni, mert a nyomáskülönbségük nagy lehet.

A méretezések itt is — mint mindenütt — eléggé komplikáltak és nem is teljesen megoldottak. Néhány egyszerűbb és többször előforduló esetben a méretezési eljárás a következő.

Az alkalmazott képletek:

R =

Q =

2nm(H0-yn)

In

R

r

2mkt.

— +V\

s, = •

(10)

(11)

(12)

Ha egy kút van, a kúton a leszívás függvényében:

^Ini'

2nmk

f) a Q} hozam

(13)

Ha két kút van, és mindkét kúton a leszívás s12, és ha mindkét kút azonos hozamú (Qy = Q2 = Q):

_Q i R2 Sj2 2nmk rb '

(14)

Ha három kút van, azonos hozamok mellett a depresszió mindegyik kúton:

Q R3

*123 2nmk ln rb2Sbl3 ’ (15)

(1. VII-38. ábra). A jelölések: Rat szivattyúzási időhöz tartozó depressziós sugár, r a kútsugár, ß a réteg rugalmassági együtthatója, bl3 az 1. és 3. sz. kutak közötti távolság, Q a vízhozam.

A réteg-méretjellemzőkön kívül ß és k kísérlettel állapítható meg, amihez legalább két kút szükséges. A k meghatározása ismert módon megy végbe, a ß a következőképpen:

ftezome/ntvs szint

VII-38. ábra. Magyarázó ábra a rétegnyomásos artézi kút számításához

1268