György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)

VI. Mezőgazdasági vízgazdálkodás

VI-198

MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁS

inkább a síkságra kijutó patak torkolati szakaszán az eséstörés alatt fordul elő.

Ha a vízfolyásszakasz felsőszakasz-jellegű, két alapvető lehetőség kínálkozik a veszélyes hordalékképződés meggátlására,

— a víz sebességét lecsökkenteni lépcsőzéssel, vagy

— burkolással megnövelni a megengedhető sebességet.

Alsószakasz-jelleg esetén általában olyan egységes meder kiépítése szükséges, ahol a víz sebessége az alsó határértéket meghaladja, vagy egyéb különleges módszerek szerint kell eljárni.

Ezek részletes kifejtésére hossz-szelvény tervezésekor kerül sor.

A vízfolyás szakaszjellegének megállapítása után kell elvégezni a hidrológiai számítást az I. fő fejezet szerint. Meg kell határozni az előzőekben közölt különböző valószínűségű nagyvízhozamot, a közép- és kisvízhozamot. A legcélszerűbb ezeket hidrológiai hossz-szelvényen feldolgozni, mert akkor az egyes szakaszokon a méretezés alapját képező vízhozamértékek egyszerűen leolvashatók.

A patakszabályozási tervet vízszintes és magassági értelemben kell elkészíteni.

Vízszintes vonalvezetéshez megfelelő helyszínrajz szükséges.

Helyszínrajznak kisebb jelentőségű vízfolyások külsőségen áthaladó szakaszain megfelelő az 1:10 000 méretarány is, amire a vízfolyás állapotát a geodéziai felvétel alapján kell felrakni. Nagyobb jelentőségű vízfolyásoknál, ahol több az átvágás, a folyóméterenként elvégzendő földmunka a 8— 10 m3-t meghaladja, célszerű a helyszínrajz méretarányát 1:2000, esetleg 1:1000-ben megválasztani. A méretarányt a rendelkezésre álló alaptérkép figyelembevételével kell meghatározni.

Belsőségekben, ahol igen sok részletet (ház, kerítés, kút stb.) kell a tervezéskor figyelembe venni, a helyes méretarány 1:500. Ezen a helyszínrajzon már minden részlet ábrázolható, ami a tervezéshez elengedhetetlenül szükséges.

Helyszínrajzok birtokában kerülhet sor a helyszínrajzi vonalvezetés megtervezésére. A helyszínrajzi vonalvezetést ívekkel és egyenesekkel kell megtervezni. Irányelvek az alábbi fő szempontok:

— lehetőleg ellenkező értelmű ívek, vagy ívek és egyenes szakaszok kövessék egymást;

— a kanyarulati sugár csak igen indokolt esetben csökkenhet 100 m alá, de 50 m alá semmi esetre sem csökkenthető;

— túl nagy sugarú íveket se tervezzünk, mert a patakokban levő néhány liter kisvíz úgy viselkedik, mintha egyenes szakaszban folyna. Minél kisebb a patak kisvízhozama, a maximális sugár annál kisebb legyen;

— a vízszintes vonalvezetés kövesse lehetőleg a völgy mély vonalát, de a régi medret is vegye figyelembe;

— a meglevő medret célszerű követni, minden jó állapotban levő és elegendő méretű közúti keresztezésnél, az eróziós küszöbökön, továbbá az egészséges szakaszokon;

— teljesen új vonalvezetés indokolt akkor, ha a meglevő meder teljesen függőmeder, vagy a medret mesterségesen a völgy oldalára terelték, például malmok hajtására;

— kerülni kell az indokolatlan kiegyenlítést és az olyan jellegű beavatkozást, amely az új mederszakaszt elsősorban túl nagy sebességek kialakulásával felsőszakasz-jellegűvé teszi;

— a vízszintes vonalvezetés olyan legyen, hogy optimális megoldás mellett ez a legkevesebb területet vegye igénybe.

A helyszínrajzi vonalvezetés szorosan összefügg a szakaszjelleg kialakulásával, ezért azt helyes a magassági vonalvezetéssel együttesen megtervezni.

Amíg a helyszínrajzi vonalvezetés általában valamilyen körülmény miatt adva van, vagy csak kevés variáns jöhet szóba, a magassági vonal- vezetést teljes egészében meg kell tervezni.

Az előzetes térképi tájékozódás, helyszínen szerzett tapasztalatok alapján ki kell választani azokat a helyeket, ahol a meder fenékvonala valamilyen oknál fogva kötött. Ilyen hely lehet

— eróziós küszöb,

— régebben megépített költséges műtárgy,

— egy belsőségi szakasz,

— olyan hosszabb mederszakasz, ahol a meder jelenlegi vízemésztő képessége megfelel a tervezett kiépítésnek stb. Ezek általában azok a helyek, amelyeket célszerű kiindulási pontul választani.

Ezeken a pontokon a meder mélyítése igen költséges, ezért első próbálkozásképpen ezeken a helyeken a fenék vonalát fixnek véve kell megtervezni a vízszintet. Hasonló meggondolás alapján első változatként azoknak a műtárgyaknak a fenékszintjeit is fixnek kell tekinteni, amelyek átépítési költsége is magas (pl. közúti vagy vasúti híd).

Hasonlóképpen fixnek kell első közelítésben venni azoknak a műtárgyaknak szerkezeti alsó élét, amelyeknek átépítése feleslegesen nagy költséget jelentene.

1210