György István (szerk.): Vízügyi létesítmények kézikönyve (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)
I. Alapok
VÍZÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK KÉZIKÖNYVE-107 A hullámvédő nádsávhoz zöld pántlikafűsávot (Baldingera arundinacea) csatlakoztassunk olyan szélességben, hogy a sáv 30 cm függőleges magasságú legyen az üzemi vízszint alatt és fölött. A telepítés — tekintettel a kisebb anyagigényre — pántlikafű-gyeptéglákkal történhet, ha a közelben kitermelésre alkalmas pántlikafű-állomány található. A gyeptéglás telepítés a nádasnál részletezettek szerinti lehet azzal, hogy a kockák nem tárolhatók, hanem a kitermeléssel párhuzamosan beépítendők. A telepítés magvetéssel is végbemehet. A mag fónycsírás, ezért sem talajjal, sem egyéb anyaggal nem szabad letakarni. A zöld pántlikafű kevésbé tűri ugyan a hullámzást, mint a nád, de jól tenyészik az 50-5-60 cm vízszíningadozást mutató tartományban is. Átmeneti vízborítás nélküli időszakokat éppen olyan jól elvisel, mint a tartós 30-5- 40 cm-es vízborítást. Erőteljes, sűrű gyökérzete hatékony védelmet nyújt az üzemi vízszint magasságában várható elhabolás ellen. A zöld pántlikafű a füvek között a legkevésbé érzékeny a víz szennyezésével szemben is. Kis kohéziójú földanyagból álló partokon, vagy ahol a csúszás veszélye egyéb okokból fennáll, a nádasokhoz csatlakozó gyep főnövénye a siska nádtippan (Calamagrostis epigeios) legyen. 2 m mélységig lehatoló erős gyökérzete hatékonyan megköti a talajt. A GYEP, MINT ÉLŐ BURKOLAT A vízgazdálkodás intenzitásának növekedésével szükségszerűen nő a földművek állománya is. Nagy kiterjedésük, a szél- és vízerózióval szembeni érzékenységük miatt, állaguk és funkcionális biztonságuk megóvása érdekében nélkülözhetetlen az élő burkolatként szereplő védőnövényzet. Szakszerű alkalmazás és kezelés esetén, feladatát nagyon kedvező műszaki-gazdasági hatékonysággal látja el. A földművek felületének védelmére a legkiterjedtebben alkalmazott védőnövényzet a gyep növényzete. A gyep fogalma és fontosabb jellemzői A gyep a termőhelyi viszonyoktól, az ápolási és használati módoktól függően változó, túlnyomóan különböző fűfajokból és pillangósokból álló, természetesen kialakult vagy mesterségesen létesített évelőnövény-társulás. A műszaki rendeltetésű gyepek, meghatározott műszaki célra, legmegfelelőbb fajtákból létesített társítások. A meghatározásból következik, hogy a gyep szakszerű alkalmazása érdekében ismerni kell a műszaki célt, a földműfelület mint termőhely ökológiai viszonyait, az alkalmazni kívánt növények legfontosabb alak- és élettani jellemzőit. A gyepek vízépítési alkalmazásakor a műszaki cél és a vele kapcsolatos sajátos terhelés, igénybevétel — a vízborítás magassága, időtartama, az áramlás sebessége, hordalékviszonyok stb. — szem előtt tartásával, az ökológiai viszonyoknak megfelelő mikro- zonációkat kell kialakítani megfelelő gyepalkotókkal. Műszaki célokra általában a tarackos alj füvek a legkedvezőbbek. Ezek ugyanis gyökérzetükkel is szaporodnak, erőteljesen és kiegyenlítetten hálózzák át és kötik a talajt. Levélzetük alacsonyabban ül a száron, egy részük a talajhoz simuló, borítottságuk teljesebb és kiegyenlítettebb, állományuk tömöt- tebb. Feliszapoló hatásuk kisebb, mint a szálfüveké. A föld alatti és föld feletti növényi részek szárazanyagának aránya kedvezőbb. így pl. a Festuca rubra, Festuca ovina, Festuca pseudovina, a Phleum pratense nagyobb gyökértömeget fejleszt, mint föld feletti növényállományt. Az is kedvező élettani jellemzőjük, hogy tápanyagtartalékuk biztonságosabb. Tartaléktároló szerveik a száron mélyebben, esetenként a talajban levő növényrészekben helyezkednek el. így nem annyira érzékenyek a mélyebb kaszálásra, gyorsabban regenerálódnak, újrasarjadzási idejük általában rövidebb, mint a szálfüveké. A gyökerezés mélysége eltérő. Egyes fajok, gyökérállományuk kis hányadát ugyan, de több méteres mélységre is lebocsátják. Általában azonban a gyökérállomány 90-5-95%-a a 0-5-20 cm-es talajrétegben helyezkedik el. A föld feletti részek fejlődése május—június hónapban a legerőteljesebb. A gyökérfejlődés ősszel és kora tavasszal erőteljes és a gyökérzet évenként júniusra éri el legnagyobb állományát. A vízborítással szembeni tűrőképesség, 20 °C alatti áramló vízben kedvező. Egyes fajták, pl. a tarackos tippan (Agrostis tenuis var. stolonifera) még 100 napos áramló víz borítása után is intenzíven kihajtottak az 1965. évi nagy dunai árvíz után. Védő hatásukat növeli, hogy az áramlás a föld 123
