Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
Szépvölgyi Zoltán: Előszó
ELŐSZÓ Korunk hatalmas népesedési változása, a tudomány és technika robbanás- szerű forradalma nyomán az urbanizáció fejlődése világszerte veszélyezteti a természet és az emberi élet eddigi egyensúlyát. A valamennyiünket körülvevő levegő és az élővizek elszennyeződése ma már a világ valamennyi nagyvárosában súlyos problémákat okoz. Szocialista társadalmunk alapvető feladatának tekinti az ember életkörülményeinek állandó javítását. Ennek keretében kiemelkedő jelentősége van a bioszféra tisztasága megvédésének. Kétmilliós lakosú fővárosunk ipara és lakossága naponta csaknem egy millió köbméter vizet fogyaszt. Az így keletkező szennyvíz és a lehulló csapadék gyors elvezetése fontos feltétele a város zavartalan életének. Ennek pedig úgy kell megtörténnie, hogy a lakosság egészségének védelmét minden körülmények között biztosítani lehessen. Nagy szerepe van a csatornahálózatnak a járványos betegségek terjedésének megakadályozásában, és nagy szerepe van abban is, hogy mindennapi életünket nem bénítják meg a záporok, mert a víz nem önti el útjainkat, tereinket és házainkat. Közműellátási gondjaink jelentősen megnövekedtek a főváros területének növekedésével. A Fővárosi Tanács és a közműellátásban részt vevő vállalatok arra törekedtek és törekszenek, hogy a város minden laké)ja részére megteremtsék a közműhálózat használatának lehetőségét és ezzel is biztosítsák részükre a modern nagyvárosi színvonalat. A főváros közcsatorna-hálózatának hossza a felszabaduláskor több mint egy évszázados fejlesztés után nem érte el az 1500 kilométert. A lakosság életkörülményeinek megjavításáért tett erőfeszítéseink eredménye, hogy 25 év alatt 2200 kilométerre, csaknem 50%-kal növeltük a hálózatot. Tudjuk, hogy még ezzel a nagyarányú fejlődéssel sem lehet a csatornahálózattal szemben támasztott valamennyi jogos igényt kielégíteni. A kitűzött hatalmas méretű lakásépítési program teljesítése, az elavult városrészek szanálása, az új, korszerű lakótelepek felépítése és a csatornázott területek növelése mind a közműhálózat közte a közcsatorna- hálózat további nagyarányú fejlesztését követelik meg. 5