Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)

X. Oktatás – Kulturális és sportélet – Juttatások

A dima varsányi hétvégi üdülő egyik szobája ( Fotó: if j. Mészáros András) A fokozott iparosodással együtt járó vízszennyező­dés az 1953—54. év telén erősen csökkentette a Duna- ág halállományát. Tevékenységét a Balatonra kiter­jesztve, a Művek Horgászegyesülete közreműködött az alsóőrsi vitorlástanya építésében. Vállalatunk horgászegyesülete az 1947. évi 47 főről 1950-ben már 115 főre, időközi hullámzások után, jelenleg csaknem 250 főre emelkedett (az ifjúsági tagok­kal együtt). A dunavarsányi telepen 1969-ben épült hétvégi pihenő ma már a Csatornázási Művek sok dolgozójá­nak nyújt egészséges felüdülést. 5. Juttatások a) Szociális bérezések Dolgozóink egy része (a csatornákban, a telepeken) közvetlenül érintkezik a szennyvízzel, a szennyezett iszappal és így fertőzési veszélynek van kitéve. Minden munkahelyen fekete-fehér öltözők, fürdők, tusolok állnak dolgozóink rendelkezésére. A munka­helyen a fürdés kötelező. A dolgozók részére kiadott munkaruhák, védő­ruhák higiénikus kezelése érdekében Hálózatfenntar­365

Next

/
Oldalképek
Tartalom