Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
I. A csatornamű (A csatornahálózat)
minisztérium nevezte ki, kilencet pedig a főváros küldött. A Tanács komoly pénzügyi alappal rendelkezett, és ennek tudható be a főváros középítkezéseinek nagyarányú és gyors fejlődése. A Közmunkák Tanácsa és a főváros között felmerülő vitákban a belügyminiszter döntött. A Tanács első teendői közé tartozott tervpályázat kiírása Budapest általános szabályozására, 1871-ben. Az 1870. LX. te. a sugárútról (Népköztársaság útja, előbb Andrássy út) és az 1870. XLII. te. a kőrútról nagyszabású városfejlesztési tervet tartalmaznak. A Népköztársaság útja tíz év alatt csaknem teljesen kiépült, a Nagykörút alakítása hosszasabban elhúzódott.13 Itt kívánunk rámutatni azokra a példás körültekintéssel, szakszerűen tervezett szabályozásokra, melyeket abban az időben határoztak meg. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1887. évi jelentéséből idézzük: ,,. . . mert csak például, a nagykörút vonala — tekintettel Bazalgette csatornázási tervére —, épp ezért lett a város legmélyebb részére tervezve, hogy alatta főgyűjtő legyen építhető." Az 1872. XXXVI. te. szerint Buda, Pest, Óbuda és a Margitsziget egy várost alkot. 1873-ban megalakult az egyesített közigazgatási szervezet. így született meg: Budapest Főváros, amelyből 1893-ban Budapest Székes- főváros lett. Csatornázási szempontból említésre méltó, hogy a tíz ügyosztályra tagolt új közigazgatásban a csatornázás ügyeit a II. Középítészeti ügyosztály intézte, de gyakorlatilag a mérnöki hivatal végezte a műszaki ügyeket. Reitter Ferenc terve (1873) Bazalgette tervének — és az időközben Beiwinkler Károly erdőmérnök, fővárosi bizottsági tag és Horváth Farkas mérnök által benyújtott tervezeteknek — bírálatát a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1873 januárjában hozta nyilvánosságra. Ugyanitt jelent meg műszaki osztályának Budapest egész területére vonatkozó csatornázási terve is, amely Reitter Ferenc munkája. A bal parti városrész csatornázásánál Reitter teljes mértékben magáévá tette Bazalgette főgyűjtőinek vonalvezetését, attól csak annyiban tért el, amennyire azt az új városrendezési terv megkívánta. Kőbánya részére önálló új gyűjtőt javasolt, amely a város déli részén vonul végig és a mai illatos út tájékán éri el a Soroksári utat. Ő is a város alatt — a tervezett vasúti hídtól délre — vezeti a Dunába a csatornavizet. A főgyűjtők magasságát kissé felemelte, viszont esésüket csökkentette, arra törekedett azonban, hogy a meglevő jó állapotú mellékhálózat az új főgyűjtőkre ráköthető legyen. Reitter a hálózat méretezését arra alapozta, hogy a létesítendő csatornázásnak 100 év igényét kell kielégítenie. Az akkori 220 000 lélekszámot. statisztikai adatok alapján, az 1970-es évekre 500 000 főre becsülte. Az akkori laksűrűséget — 156 lakos/ha — változatlanul hagyva, a 280 000 fős szaporulat elhelyezésére tehát szerinte 1665 ha-ral kell bővülnie a főváros beépített területének. A beépített és a beépítendő 2975 ha vízgyűjtőterületről földalatti csatornákon, a város többi beépítetlen — a vízgyűjtőterület szempontjából ide tartozó szomszédos községekkel együtt — 8628 ha-t kitevő területéről nyílt árkokkal történik Reitter terve szerint a víz elvezetése. A csatornázási rendszer egyesített; zavartalan működése bőséges vizet igényel. Javasolta, hogy ezért alacsonyan szabják meg a városi vízmű által termelt víz árát, és vízórákat ne szereljenek fel, hanem engedjék a szükséglethez mérten szabadon használni az ivóvizet. A jövőbeni vízfogyasztást naponként és lakosonként 160 liternek vette fel és feltételezte, hogy ennek a vízmennyiségnek a fele 10 óra alatt folyik le. A szárazidei szennyvízre a mértékadó mennyiség: 1,1 m3/s. A levezetendő csapadékvíz mennyiségét — az akkori észlelések alapján — úgy állapította meg, hogy ,,24 óra alatt a legnagyobb esőnél is csak az egész vízszedő területet Yf'-nyi magasan elborító rétegnek megfelelő 3* 35
