Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
VI. Csatornaépítési anyagok, módszerek
záróan és gyorsan összekapcsoló kötési módszerre. Külföldi csőgyártási licenceket, gépsorokat vásárolt az építőipar. Több csőgyár épült. Ezekben kizárólag kör szelvényű betoncsövek gyártása folyik. Ez idő szerint a 150 crn-es szelvény az a legnagyobb csőméret, amely beszerezhető lesz. A fővárosi igényekhez mérten a választék nem elég bő, és különösen kifogásolható az elágazócsövek teljes hiánya. A piacra kerülő csőanyag minősége is kifogásolható, a nagyméretű csövek éltörési szilárdsága alacsony. Gyakran előfordul, hogy ezeket a csöveket a vízzáróság biztosítása érdekében a helyszínen betonköpennyel kell körülvenni vagy teherbírásának fokozására ágyazni kell. Márpedig ezek a műveletek az előre gyártott idomok használatba vételétől jogosan várható nagyobb építési sebességet csökkentik. Az új csöveket a tokba begörgetett gumigyűrűvel illesztik össze. Az új csőanyag az eddigi gyakorlatban használt különféle szelvényformák egységesítését igényelte. A korábban előszeretettel használt, kedvező hidraulikai tulajdonságú tojásszelvény a jövőben az új hálózatból hiányozni fog. A belső klinkerburkolás is — mely a mechanikai koptató és az agresszív hatásokkal szemben nyújtott védelmet — elmarad. A 150 cm-nél nagyobb belméretű csatornák előre gyártott idomokból való összeépítésére vagy a csatornaszelvény részleges előre gyártására példaként szolgál a Közmű- és Mélyépítő Vállalat két kezdeményezése: az alapozótestes és a szekrénysüUyesztéses eljárás. A kőbányai déli főgyűjtő egy-egy szakasza ilyen eljárásokkal épül. 2. Csatornaépítési módszerek. Nyílt feltárásos építkezés A múlt század végéig csak nyílt munkaárokban építették a csatornákat. A talajvíz kizárására ékhornyos fapallókat vertek le szorosan egymás mellett. A vízzáró szádfalak közé alulról beáramló talajvizet kavicságyba fektetett szivárgócsövekben vezették a szakaszonként telepített szívókutakba. Az itt összegyűlt vizet szivattyúkkal emelték ki (nyílt víztartás). A fa szádfalakat a csatorna megépítése után nem húzták ki, azok bent maradtak. A feltárások tanúsága szerint a pallók ma is épek. Talajvízszint-süllyesztési eljárásokat 30—40 évvel ezelőtt csak nagyobb műtárgyak építésekor alkalmaztak (pl. az angyalföldi szivattyútelep építése). A vízzáró szádfal készítése körülményes és drága. A Közlekedési Építő Vállalat az angyalföldi szivattyú- telep záporkiömlőjének építésekor (1951 —1952) olyan talajvízsüllyesztési módszert használt, amely vonalas létesítmények építésekor gazdaságosan alkalmazható. A vállalat telepítette az első vákuumkútsort. Azóta a csatornaépítkezéseknél a legszélesebb körben elterjedt ez a víztelenítési módszer. Olyan esetekben is előnyben részesítik, amikor a talaj szemszerkezeti összetétele — a kútsor alján — a vákuum kialakulását lehetetlenné teszi, és amikor a rendszer csupán gravitációs vízszíntsüllyesztést biztosít. A Siemens-kutas gravitációs módszereket alkalmazták az utóbbi időkben néhány csatornaépítkezésnél. A munkaerőhiány a kivitelezőket a munkafolyamatok fokozott gépesítésére serkenti. Ezen a téren a legnagyobb eredményt a földmunkák gépesítésénél érték el. 3. Feltárás nélküli építkezés Ennek a csatornaépítési módnak a fővárosban több mint hetvenéves múltja van. A közúti forgalom rohamos fejlődése miatt — különösen a belső városrészekben —- erre az építési módra nagy jövő vár. Értve alatta az elhasználódott csatornák korszerű belső javítási munkái mellett a különféle alagútépítési eljárások (védőpajzs, csősajtolás stb.) alkalmazását. A technológiák bevezetésére az előkészületek megtörténtek, folyamatban van egy próbaszakasz építése. A fővárosban végrehajtott alagútszerű csatornaépítésekről érdemesnek tartjuk a következő összefoglalót adni. 237
