Garami Tibor - Gőbel József - Párnay Zoltán: Budapest csatornázása. Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1972)
V. Árvízvédelem
talajvíz is erősen megemelkedett, a mély fekvésű külvárosi házakból a lakók ezreit kellett kilakoltatni. A jobb parton — a még ki nem épített védvonal miatt— Óbuda és a budai Fő utca víz alá került. Itt ötezren váltak hajléktalanná. Az árvíz a főváros területén összesen mintegy 19 ezer embert sújtott. A véglegesen kiépített parti védművek azonban sikeresen állták ki a próbát. Az árvíz elmúltával heves sajtóvita indult meg. Laikusok és szakemberek támadták és védték a végrehajtott szabályozási munkálatokat. A kormány a szabályozás kiegészítésére a budafoki ág zátonyainak kotrását rendelte el, és a kopaszi párhuzamművek magasságát 4,7 m-re megemeltette. Az 1871-től végzett munkák költsége ezzel — a tervezett 7,6 millió forintról — 8,4 millió forintra nőtt. Tekintélyes értéket képviselt viszont a mintegy 100 ha-nyi földterület, amelyet a Dunától elhódítottak. Az 1876. és 1877. évi árvizek azonban azt is bizonyították, hogy a főváros árvízvédelmét a folyó alsó szakaszának szabályozása nélkül hathatósan megoldani nem lehet. A Budapest alatti Duna-szakasznak — Vásárhelyi, Gáti, Hieronymi által évekkel ezelőtt javasolt— szabályozását tovább nem lehetett halasztani. Az 1881. évi L.tc. felhatalmazta a közmunka- és kereskedelemügyi minisztert a főváros alatti Duna-szakasz szabályozására. Az 1879—1884. évek között épült ki teljesen a rakpart pesti oldala, a Szabadság-híd és a déli összekötő vasúti híd között 1.9 km hosszban. Az 1891. évi jeges árvíz igazolta a műszaki elgondolás helyességét. A fővárost árvízkár nem érte. A nagyobb biztonság érdekében a főváros a végleges partfalakat faragottkő mellvédfalakkal 10 m-re emelte. Csak az Erzsébet-híd és a Szabadság-híd között, a pesti oldalon, maradt a rakpart szintje 8,2—8,3 m. Az 1895. évi XLVIII. te. alapján az akkori főváros területén a főváros árvízbiztonsága szempontjából szükséges Duna-szabályozási munkák befejeződtek. A főváros fejlődésével később újabb és újabb partszakaszokat rendeztek. Az 1900—1905. évek között a Margithídtól a Dráva utcáig több mint 1,5 km hoszszon építettek ki végleges védőműveket. 1909-ben épült a Műegyetem rakpart, melyet a Petőfi-híd építésekor (1937—38) meghosszabbítottak. 1917 óta a rakpartok és védőtöltések karbantartását a főváros végzi, és azok továbbfejlesztéséről, új partok építéséről saját költségén gondoskodik. Az Árpád- híd pesti hídfőjéhez kapcsolódóan elkészült a végleges védmű a Dráva utcától a Rákos-patakig. Az 1940. és 1941. évi árvizek Az 1939—40-es téli évadban rendkívüli időjárási viszonyok uralkodtak. Korán beállt a hideg, amely előtt alig havazott, és így a talaj még a tél kezdetén keményen átfagyott. Decembertől márciusig a hőmérséklet állandóan fagypont alatt járt, és aránylag sok hó esett. A hó magassága Budapesten 130 cm-t ért el. Márciusban minden átmenet nélkül beállt az olvadás. Az ekkor keletkezett nagy vizekből úgyszólván semmi sem szivárgott be a talajba, a párolgás sem volt számottevő. A Dunát és mellékfolyóit vastag jégpáncél borította. A főváros területén átfolyó patakok is teljesen befagytak és az árkok medrét a hó teljesen feltöltötte. Az olvadás és a mellékfolyók áradása következtében a Duna +8,18 métert ért el (a Vigadó téri mérce szerint), mely a 64 év óta észlelt legmagasabb vízszintet jelentette. A megelőzési munkálatok során elsősorban a III. kér., Óbuda, Lőpormalom-dűlő ideiglenes védőgátjait kellett +9,4 m szintmagasságra emelni, másodsorban a XI. kér., Határ-árok menti veszélyes helyzeten kellett segíteni. Itt a Dunába szabadon betorkolló Határárok + 8,25 m-ig nyújtott védelmet. A Duna vissza- duzzadásának megakadályozására az árok torkolatát lezárták, és 50 cm 0-jű, tolózárral nyitható és zárható vaszsilipet építettek be; a mederszelvény többi részét betétgerendákkal és ezek közt agyaggal tömhették. A Rákos-patak 8 m3/s vizet szállított, és a már megemelt töltéseket a víz több helyen is átlépte. A Bonyhádi és Kerepesi út között a patak északi töltését átvágták, és az áradást mezőgazdasági területre engedték ki. 202
