Galli László: Az árvízvédelem földműveinek állékonysági vizsgálata (OVH, Budapest, 1976)
II. Az árvízvédelem földműveinek vizsgálata - 4. Az árvédekezés
vezető réteg nyomás alatti vize most már alulról felfelé, rövid úton bejuthat a talprétegbe és a szádfalak belső oldalán a töltés áteresztőbb részeibe is. A szádfalsor tehát a töltésben kialakult szivárgásokat esetleg nem csökkenteni, hanem növelni fogja. A fentiek miatt a szivárgások csökkentésére szádfalakat csak ott szabad alkalmazni, ahol a fedőréteg vastagsága már ismert és tudható, hogy a szükséges mélységű szádfal a fedőréteg vízzáróképességét nem fogja hátrányosan befolyásolni. Ettől függetlenül azonban biztonságból a szádfalsor verésénél a pallók bizonyos számú ütés alatti behatolási mélységét mindig folyamatosan mérni kell. Akkor pedig, ha a töltésláb mélysége körül a fajlagos behatolási mélység hirtelen csökken, — a szádfalak alsó éle tehát már elérte a vízzáró réteget —, a verést be kell fejezni. A szádfalsorral való védekezés előnytelen következménye még az is, hogy a szádfalak átvágják a töltés rézsűjét és így a pallók kihúzása után a rézsűben, a rézsűt teljes vastagságában harántoló hézag marad vissza. Ez a hézag pedig, ha nem sikerül teljes egészében vízzáróan beölteni, kikapcsolja a szivárgásokból a töltés vízoldali részét, jelentősen csökkentheti tehát a védvonal védképességét. Ezért a visszahúzott szádfalak helyét mindig valamilyen vízzáró, de kiszáradva nem zsugorodó anyaggal ki kell önteni. Ezenkívül biztonságból ajánlatos a visszahúzott szádfalsor nyomvonalán egy olyan mély, keskeny árkot készíteni és vízzáró anyaggal kitölteni, ami harántolja és így lezárja a rézsű szerkezetes kéregsávját is. Az utolsó évtizedekben több kísérlet történt a töltések keresztszivárgásait a töltés vízoldali rézsűjében leterített műanyag fóliával, vagy bentonitos zagy leeresztésével csökkenteni. Ezeknek a módszereknek a hatékonyságát egyértelmű megfigyelési vagy mérési adatok még nem igazolták. Lehetséges azonban, hogy megfelelő végrehajtási technológia esetében azokon a védvonalakon, ahol a vízoldali rézsűnek és előterének a növényzete a fólia ráfektetését vagy a bento- nit zagy leülepedését nem akadályozza meg és a töltés annyira áteresztő, hogy a felületén már számottevő szívóhatás is jelentkezik és ez a szívóhatás a vízzáró ráfékvést vagy beiszapolódást elősegíti, esetleg hatékonyak lehetnek ezek a védekezési módszerek is. Rézsű felszakadás Azokban a töltésekben, ahol a keresztszivárgások, vagy a járatos- és kontúrszivárgások vize a mentett oldalon egyáltalán nem, vagy csak erősen visszaduzzadva tud felszínre jutni, a töltésben kialakuló felhajtóerők felszakíthatják a mentett oldali rézsűt még akkor is, ha annak szilárdsági állapota különben megfelelő. A felszakadási veszélyeknek — éppen a rézsüszivárgás hiánya miatt —• előjele nincs. A felszakadás veszélye elsősorban azokon a védvonalszakaszokon jelentkezhet, amelyek megerősítése a mentett oldalon kötött anyagokból történt. Az ilyen töltéseken tehát, ha a töltésrézsűn számottevő szivárgás a hosszantartó és magas árvizeknél sem jelentkezik, ajánlatos a töltés koronájának a mentett oldali szélén végzett vízkizárásos fúrással megvizsgálni, hogy a töltésben milyen víznyomások alakultak ki. 87