Galli László: Az árvízvédelem földműveinek állékonysági vizsgálata (OVH, Budapest, 1976)
II. Az árvízvédelem földműveinek vizsgálata - 3. A szivárgások következményei
Elsősorban a mentett oldalon szélesített vagy rézsűlaposítással megerősített, vízzáró, de heterogén anyagú töltéseken következhet be, a töltés áteresztő részeiből kifolyást nem találó és így visszaduzzadó víz oldalirányú nyomására és felhajtóerejének a hatására anélkül, hogy a töltés anyagának a szilárdsága számottevően lecsökkent volna. A felszakadás oka mindig az, hogy a víz a töltésben visszaduzzad. Ezért a felszakadásnak szivárgási előjele nincs. Mindig hirtelen következik be. A szakadással azonban rendszerint a visszaduzzadt víz is kifolyást talál. Csökkennek tehát a felhajtóerők és így csökken a felszakadás hátrálásának a veszélye is. Akkor tehát, ha a felszakadás bekövetkezése után az árvíz nyomására a töltés azonnal nem szakad át és a felszakadás helyén erős vízkifolyás is jelentkezik, a felszakadás már ismét csak azokban a szelvényekben jelenthet veszélyt, ahol erősek a keresztszivárgások és a felszakadás karéjos csúszásban folytatódhat. A védekezésnek tehát ennek a folyamatnak a megakadályozására kell irányulnia. 3.2 Jelenségek a mentett területen Az alajtalajszivárgások a mentett oldalon általában egyszerűbb körülmények között alakulnak ki, mint a töltések szivárgásai. Ezért elméletileg egyszerűbbek az altalajszivárgások várható következményei és árvízi jelenségei is. Az altalajszivárgások végső következményei mindig a. hidraulikus talajtörések. Ezek a törések azonban nem minden esetben okoznak gátszakadást. A védvonal állékonysága szempontjából tehát csak azok a törések tekinthetők veszélyesnek, amelyek a töltés alatt következnek be, vagy ha a mentett oldalon indulnak meg, behátrálhatnak a töltés alá is. Ez a szempont tehát az, amely szerint a hidraulikus talajtörések értékelhetők és csoportosíthatók az altalajszivárgások jelenségei is. A hidraulikus talajtörések formáját és veszélyességét mindig az altalaj mentett oldali rétegsorának a jellege, a rétegsor egyes rétegeinek minősége és vastagsága határozza meg. Mások tehát az altalajszivárgások következményei az egyrétegű, tehát a minőségi jellege szerint homogén, mások a kétrétegű, valamilyen fedőréteggel letakart vízvezető rétegekből és ismét mások a háromrétegű, tehát a vízvezető — átmeneti — kötött fedőrétegből álló altalaj esetében. A hidraulikus talajtörések lehetőségét minden altalajban a mentett oldalon felszínre lépő víz max. kilépési gradiense (imax, ímax) és a rétegsor törési határgradiense (it, I,) határozza meg. Ha a kilépési gradiens megközelíti a törési határgradiens értékét, a hidraulikus talaj törést a legtöbb esetben bizonyos figyelmeztető jelenségek előzik meg. Ezek mindig a mentett oldali rétegsor jellege és a rétegsor egyes rétegeinek a minősége szerint alakulnak ki. A különböző minőségű rétegekből álló rétegsorokban bekövetkező ösz- szetett törési formákat, a rétegsor egyes rétegeinek a talajtörési folyamatai határozzák meg. Ezek a folyamatok homogén jellegű rétegekben a következők : 66
