Galli László: Az árvízvédelem földműveinek állékonysági vizsgálata (OVH, Budapest, 1976)

II. Az árvízvédelem földműveinek vizsgálata - 6. Védvonalak vizsgálati rendszere

1. A vizsgált szelvény feltárási adatainak és árvízi jelenségeinek az összehasonlításával meg kell állapítani a szelvényben várható árvíz alatti szivárgási folyamatokat, majd a szelvény környezeti, geometriai és talajtani adottságai alapján ki kell számítani a töltés, a mentett oldali rézsű, homokos jellegű töltéseknél a rézsűfelület, majd az altalaj állékonyságának biztonsági mutatóit és ha szükséges, a fakadóvizek várható mennyiségét és az átlagos fakadási távolságát is.

2. A védvonal környezeti adottságai, árvízi folyamatai, az árvízvédekezés tapasztalatai, majd a szelvények kiszámított állékonysági mutatóinak és fakadóvíz jellemzőinek a számértékei alapján, a 6.2 pont szerint meg kell becsülni a védvonal különböző biztonsági tényezőinek még elfogadható alapértékét és a különböző állékonysági mutatók szükségesnek mutatkozó növelésének a mértékét.

3. Azokon a védvonalakon, amelyeken a kiszámított állékonysági mutatók több egymásutáni, de egymástól 250 m-nél nem nagyobb távolságban levő szelvényben is elérik, vagy meghaladják a szakaszra megállapított biztonsági tényezők alapértékét, a mutatók, mint biztonsági tényezők a szakasz állékonysági viszonyainak a közvetlen értékelésére számszerűen elfogadhatók. Azokon a szakaszokon azonban, ahol a vizsgált szelvények távolsága nagyobb, vagy az állékonysági mutatók értékei kisebbek és alapértékek körül szóródnak, a mutatók számszerű értékelés nélkül, csak összehasonlítási célokra fogadhatók el.

4. Abban az esetben, ha a védvonal méreteit a központi előírások, az üzemelés vagy a fenntartás, stb. miatt az állékonysági biztonság növelésétől függetlenül is növelni kell, a vizsgálatok következő lépésében ki kell számítani azokat a biztonsági mutatókat, amelyek az előírt „alaperősítés” hatására lesznek várhatók. Utána az eredeti és a megerősítettnek feltételezett szelvények biztonsági mutatóinak az arányosításával meg kell állapítani az alaperősítés biztonságnövelő hatását.

5. Ha az alaperősítés biztonságnövelő hatása mind a töltés, a rézsű, mind pedig az altalaj állékonysága szempontjából eléri, vagy meghaladja az alapértéket, vagy a biztonságnövelés szükséges %-os mértékét, a védvonal megerősítésére már az alaperősítések is elegendőnek fogadhatók el.

6. Azokon a szakaszokon, ahol az alaperősítés hatására a rézsű, vagy az altalaj állékonysági biztonsága, esetleg magának a töltésnek, vagy a rézsűfelületnek a biztonsága sem mutat elegendő növekedést, vagy a fakadóvizek mennyiségének a csökkentése is szükségesnek mutatkozik, „többleterősítést” kell alkalmazni. Ennek az érdekében meg kell vizsgálni mindannak az erősítési lehetőségnek a biztonságnövelő hatását, amely az adott szakaszon, a szakasz környezeti, rétegződési és talajtani adottságai szerint hatékonynak és gazdaságosnak mutatkozik. Utána ezek közül a megoldások közül a megvalósításra ki kell választani azt a megoldást, ami a rendelkezésre álló építőanyagok és építési lehetőségek, valamint a hatékonyság szempontjából az adott szakaszon a leggazdaságosabb (9. táblázat).

133