Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)
Magyar vízimérnökök
188. Hevessy Károly. 1808-ban született Dégen (Veszprém m.) Oklevelét az Institütumban kapta 1832. január 20-án. 1834-ben már a Duna-mérésén dolgozott Vásárhelyi vezetése alatt, miután az előző évben a Tisza-méréshez pályázott, de ott nem kapott alkalmazást. Hogy meddig maradt a Dunán, nem tudjuk, de amikor 1840-ben Vay kir. biztos Vásárhelyitől kérte az ő vezetése alatt folyó szabályozási munkálatokhoz, Vásárhelyi azt felelte, hogy Hevessy már B.-Bodrog megye rendes mérnöke. 189. Heydorfer János. Csak annyit tudunk róla, hogy mint a csajkások kerületének kadettje 1760-ban elkészítette e kerület térképét, részletesen ábrázolva ennek óriási kiterjedésű mocsarait, amelyből kiemelte a Titeli-platót mint szigetet. Még egy másik hasonló térképe maradt ugyanezen területről. 1827-ben térképtári igazgató-segéd volt. 190. Heymann. Magyar származása kétséges. 1827-ben a Temesközben felvette Gilvásy és Tenczer társaságában az egykori Fehér-mocsár térképét és az azon átvezetett Bega-csatorna egyik szakaszát. 191. Heyne. Valószínűleg osztrák származású volt, aki az Építési Igazgatóság megszervezésekor annak rajzolója volt. 192. Hieronymi Ottó Ferenc. 1803-ban Győrött született. Oklevelét 1823. december 2-án vette ki az Institutumban. Ezután a Duna- térképészethez került, s 1827-ben a Dunát mérte Huszár vezetése alatt. Később igazgatója volt ennek a szervezetnek, s Vásárhelyivel mint hajózási felügyelővel vezette a felméréseket. 1833-ban Vásárhelyit Széchenyi magával vitte angliai tanulmányútjára^ s ekkor Hieronymi vette át az al-dunai térképezés vezetését. 1834-ben még az ő aláírásával vannak al-dunai iratok, de úgy látszik, hogy még azon évben a Tisza felméréséhez került, legalábbis ideiglenesen, ahol Lányi vezetése alatt dolgozott, de még azon évben el is távozott onnan. E rövid tiszai szereplésének az volt az oka, hogy al-dunai munkálatai közben egészsége megromlott, és Széchenyi kérésére Vásárhelyi ideiglenesen átengedte a Tiszához.' 1835. március 18-án Lányi azt kérte, hogy az Építési Igazgatóság Hieronymit küldje ki a Szeged—Tokaj közötti háromszögelés vezetésére. 1835. június 15-én kapta meg kinevezését a Duna-térképészet vezetőjének, miután Vásárhelyit al-dunai munkálatai teljesen lekötötték. További munkálatait valószínűleg mint a Duna-térképészet vezetője fejezte be. Ö tervezte a Pozsony—Nagyszombat közti vasútvonalat is. 193. Hillebrand József. Csak annyit tudunk róla, hogy 1832-ben az Al-Dunán háromszögeit. 52