Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)
Magyar vízimérnökök
közben is csinált felméréseket, Gilád község határának térképét készítette el a Temes ottani szakaszának részletes ábrázolásával. 1838-ban pedig Petromány községét ugyancsak a Temes egyik szakaszával. 1839-ben Biharban dolgozott, s elkészítette Püspökladány környékének az árvizektől való mentesítése tervét kb. 1 : 15 000 léptékben, majd felvette ugyancsak Püspökladány egész határának vízrajzi állapotát, a Hortobágy ősi mocsaraival, szerteágazó vízrajzával. Számos községhatár térkép is maradt utána. 145. Gilvásy Antal'. Életrajzáról, tanulmányairól kevés adatunk van. 1827-ben Heymannal és Tenczerrel felvették a Temesközben az egykori Fehér-mocsár lecsapolási tervét és a Bega-csa- torna egyik részletét mint a »Banater Grenz Bau-Direction<-( mérnökei. Ugyanazon évben hárman készítették el a Bega-csatorna Perjámos és Periasz közti szakaszának a Fehér-mocsár lecsapolá- sával kapcsolatos részét. 1841-ben katonai határőrvidék építési igazgatója volt Pancsován. 1847-ben a bánsági véghelyi építészeti igazgató, alezredesi ranggal. 146. Glatz János. 1786-ban született Miskolcon. Oklevelét 1811. január 31-én kapta meg az Institutumban. Viszont 1806-ból van egy térképe a Takta nevű tiszai ősmederről. 1829-ben Arad megye mérnökeként dolgozott. 1823-ból maradtak fenn hitelesítései. 147. Glatz József. 1790 körül született Miskolcon. 1815. január 25-én kapott oklevelet az Institutumban. Hogy azután hol dolgozott, nem tudjuk, mert csak egyetlen térképe ismeretes, amely a Vág Sopronya község körüli szakasza egy átvágási tervét és felmérési adatait tartalmazza 1815-ből. 148. Golenics József. 1803-ban Mádon (Zemplén m.) születet.. Mérnöki oklevelét az Institutum adta ki 1825. április 7-én, miután szigorlatait 1822. június 22. és 1823. május 6. között letette. Hogy hol dolgozott eleinte, arra nincsen adatunk, csak azt tudjuk, hogy 1848. június 29-én a Tisza szabályozásával kapcsolatban a Herná- don működött, s annak térképeit vette fel. Szeptember 6-án még ott térképezett a Sajótól Szikszóig terjedő szakaszon, s csak november 2-án kérdezte az igazgató főmérnöktől, hogy csatlakozhatik-e az akkor ott elrendelt népfelkeléshez. További sorsát nem ismerjük. 149. Golubovics János. Karlócán született a század fordulóján. Amikor oklevelét az Institutumban megkapta 1816. január 14-én. akkor már szerződtetett mérnök volt Óbecsén a Tiszánál. 1821— 28-ban a tiszai korona-uradalmak és a tiszáninneni kiváltságos kerület mérnöke volt és főleg Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve, Mohol környékén vett fel vízrajzi és vízrajzilag is értékes térképeket. 44