Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)
Magyar vízimérnökök
latába állott. 1839-ben a pesti Dunapartot vette fel a Rákospatak torkolati szakasz környékén. Ezenkívül számos pesti térképe is van, de ezek nem vízrajzi vonatkozásúak. 112. Ernest Ferenc. Nem az Institutumban jutott mérnöki szaktudáshoz. Csak annyi adatunk van róla, hogy mint kamarai mérnök a Maroson dolgozott, s 1822-ből van egy térképe a Máriaradna környéki erdőségekről, a Maros itteni szakaszával. 113. Fábry Antal. 1800-ban született Gyöngyösön. Az Insti- tutum adott neki oklevelet 1828. augusztus 28-án. Utána az Építési Igazgatóság rajzoló mérnöke volt, 1829-ben a Körösökön felvételezett, majd Szegedre küldötték, ahol a Tiszán számos metszetet vett fel 1830-ban és 1831-ben. 114. Fabriczy János. 1800. május 13-án született Poprádon. 1821. november 30-án nyert oklevelet az Institutumban. Miután a középiskolát Lőcsén befejezte, Pesten 1820-ban kezdett tanulmányaihoz. 1821-ben azonban Bécsben is tanult. 1823-ban az árvái uradalom mérnökévé nevezték ki, s 1830-ban lett Szepes megye főmérnöke. 1830—32-ben elkészítette a Poprád-folyó szabályozási tervét a Késmárknál kezdődő szakaszról Pazár Józseffel való közös munkaként. Utolsó térképét 1839-ből ismerjük. Részt vett a szabadságharcban, ezért fogságot is szenvedett. Állását elvesztette, és uradalmak mérésével foglalkozott. Később ismét Szepes megye mérnökévé választották meg. Irodalmi munkásságot is fejtett ki, s főleg a Kárpátok magassági mérésével foglalkozott. (Üj Magyar Múzeum 1856, Mittheilungen der Ungarischen Forstvereins, 1857. Erdészeti Lapok, 1856.) 1865. május 13-án halt meg Lőcsén. 115. Farkas János. 1751-ben született Borsán (Pozsony m.). Szencen készült 1770—71-ben a geometriára a Collegium Oecono- micumban. Bihar megye szolgálatában állhatott, ahol 1812-ben Sarkad és Doboz között a Fekete-Körös Óvár nevű csatornáján dolgozott. Már előbb is foglalkozott a Körössel, 1806-ban a Fehér-Körös több metszetét vette fel. 116. Farkas József. Kassán született 1792-ben. Az Institutumban első szigorlatát 1816. március 26-án tette geometriából, az utolsót december 17-én mechanikából. Oklevelét már december 19-én ki is vette. Vay kir. biztos 1817. október 7-én kérte az Építési Igazgatóságot, hogy küldjék a Körösön folyó munkálatokhoz, ott azonban nem találkozunk nevével a mérnökök között. 117. Farkas Pál. Nevét Farkassnak is írja. 1819-ben született Veszprémben. Az Institutumban 1839. június 21-én vette ki oklevelét. Ügy látszik, hogy azonnal a Tisza-méréshez került, mert 1839-ben már Szatmár megyében dolgozott a Szamos felmérésén 38