Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1957)

A Tisza-völgy felmérése és szabályozása - 1. A Tisza folyó

gáson Szirány János (45 Ft). A IV., azaz szegedi osztályon vezető mérnök Halácsy Miklós Szeged város mérnöke (100 Ft), a 90 sz. át­vágáson Szegedy Károly Szegeden lakó mérnök (30 Ft), a 92 sz. átvágáson Vass Imre »Pesten lakó ismeretes mérnök« (45 Ft). Amikor Széchenyi a Tisza-szabályozás első kapavágását a tiszadobi Urkom nevű magaslatnál megtette — ahol az Alsószabol­csi Ármentesítő Társulat 1865-ben emlékoszlopot állított neki —, állapítsuk meg, hogy még nem volt egységes és elfogadott szabá­lyozási terv. A munkálatokat Keczkés Vásárhelyi javaslata alapján tette meg. Paleocapa javaslata még nem nyert elfogadást és jóvá­hagyást. Csak a Huszár és Lányi által felvett pontos térképek ál­lottak rendelkezésre. Azután jött a Vásárhelyi- és Paleocapa-féle tervek közötti heves vita, míg azután végül egy kompromisszumos megoldás keletkezett. A debreceni nagygyűlés után Széchenyi, mint említettük, a Középső- és Alsó-Tiszán szervezte a munkálatokat, a Bodrog vidé­kén pedig Szentiványi Vince helytartósági tanácsos. Paleocapa 1846 augusztus 16.—17-én Sárospatakon kelt terve­zete) amely »Vélemény a Tiszavölgy rendezésérül« címen még azon évben magyarul is megjelent nyomtatásban, Sasku Károly fordítá­sával, csakhamar közismertté lett. Paleocapa a Széchényihez intézett jelentésében kijelenti, hogy közvetlen megfigyelésből csak a Tiszabő és Vásárosnamény közti szakaszt ismeri még, de az alsóbb szakaszokra vonatkozólag bősé­ges tájékozódást nyújtottak neki az évek során felvett tiszai térké­pek; viszont fenntartja magának, hogy ha majd a folyó alsóbb sza­kaszait is közvetlenül megismeri, arra vonatkozólag esetleg módo­sításokat is ad tervezetéhez. Paleocapa javaslatával már sokat foglalkozott a szakirodalom, de akik róla véleményt mondottak, nem minden esetben ismerték az eredeti javaslatot, csak kommentárjait. A javaslat, helyesebben »vélemény« öt részre oszlik: I-ső Czikkely. Általános nézetek. Il-ik Czikkely. Egyetemes javaslatok a Tisza saját medrének szabályo­zására nézve: A) A folyó folytonos töltések közzé vétele. B) Átvá­gások. III-ik Czikkely. A Tisza és némelly beleszakadó folyók közti viszonyrul; az ezekre nézve megkívántató előgondoskodásokrul. IV-ik Czikkely. A Tisza és mellék-folyói szabályozása és a mezők lecsapolása közti viszonyokrul. V-ik Czikkely. A munkálatok rend- sorárul és a legelébb megkezdhető munkákrul. I-ső Toldalék az ál­talános véleményhez. Il-ik Toldalék az általános véleményhez. Jegyzék. A Toplya és Ondava folyóknáli munkákban követendő rendrül. 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom