Fodor Ferenc: Az Institutum Geometricum (Tankönyvkiadó, Budapest, 1955)

Előszó

szóról szóra „földmérőt“ jelent, de világszerte ez volt akkor a mérnökök neve, mert hiszen a műszaki tudomány a földmérés­sel kezdődött, de azután a XIX. század elején kifejlődött gépé­szeti és vegyészeti tudományok ellenére is ez maradt a mérnö­kök neve. Az utóbbi időkben főleg Zelovich Kornél több ízben írt róla, s néhány műegyetemi rektor, pl. Wartha Vince is meg­emlékezett róla rektori székfoglalójában. Sajátságos módon azonban majdnem minden esetben főleg a szervezet, az alapí­tás, a jogi helyzet érdekelte a vele foglalkozókat, de tudomá­nyos jelentőségét, tudományos felépítését, munkájának ered­ményét alig mérték le. Alapítása körülményeinek felderítésé­ben is mutatkozik hézag, mert csak II. József ide vonatkozó ér*- demei ismeretesek, de hogy az ő elhatározásában mennyi része volt magyar tudósoknak és államférfiaknak, arra nem igen ter­jeszkedtek ki a kutatások. A legrészletesebben Zelovich Kornél írta meg az alapítás körülményeit, de szövegében néhány téve­dés is előfordul. Mindez indokolttá tette, hogy ennek a fontos műszaki tudo­mánytörténeti szervezetnek életviszonyaiba egy újabb pillan­tást vessünk, s hogy főleg a magyar tudomány történetében való jelentőségére rámutassunk, hogy tisztázzuk lényegét s a benne folyt munkát, s feleljünk arra a kérdésre, vajon csakugyan mérnökképző intézet volt-e, ahogy később nevezték, avagy az alapítása és megszüntetése közti hét évtizedben mi változott meg, vajon az intézmény fejlődött-e vissza, és nem tudta többé célját betölteni, avagy a mérnökség fogalma bővült és tágult az intézmény keretei fölé? Mérnökképző intézmény volt-e, avagy csak földmérő iskola? Mindezek a felmerülő problémák részletesebb és az eredeti forrásokig visszamenő kutatást tették szükségessé. Ezek a for­rások ma már nem hiánytalanok, egyik részükhöz pedig nem is férhettem hozzá. Ennek ellenére bőségesebb anyagot sikerült összehordani, mint amennyinek közlésére a rendelkezésemre álló térből futotta volna. Ezt a nehézséget úgy kerültem meg, hogy a mások által már ismertté tett mozzanatokat csak röviden érintem, s viszont több súlyt helyezek arra, amire a szervezet eredetileg is szánva volt, ti. föld- és vízmérői és térképezői munkásságára. Budapest, 1954. január 1. — Dr. Fodor Ferenc 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom