Fodor Ferenc: Az Institutum Geometricum (Tankönyvkiadó, Budapest, 1955)
IX. Az Institutum Geometricum mérnökei a gyakorlati életben
kök között is magyarok. Az ún. Bánságban a XVIII. század második telétől folyó polgári felméréseket, község- és birtoktérképeket is katonai mérnökök vették fel, akik között számos igen jónevű magyar mérnököt is találunk, pl. hogy csak néhányat említsünk, ilyen volt Szigeti Gyula, aki az 1820-as években dolgozott ott, Dudovich Mihály a századforduló tóján, Popovits Péter, aki 1820 körül, Győry Lajos, aki 1840 körül, Győrffy József, aki már az 1790-es években térképezett itt, sőt Zanaihy Antal és Bagossy József megyei mérnökök, meg Bojtos Imre Temes megyei mérnök is dolgozott ott. 1820 körül egy Nádasdy András nevű magyar mérnök térképeit ismerjük innen. Tehát voltak a temesi adminisztrációban magyar mérnökök is, akik esetleg azután átjöttek magyar polgári szolgálatba. (Egyébként az abszolutizmus idejében onnan jött pl. Hátsek Ignác is.) Mégis valószínű, hogy a katonai szolgálatból a polgáriba átlépett mérnökeink száma nem lehet jelentős. Viszont a kataszteri felmérések elrendelése, majd az urbariális földek felszabadulása után olyan nagyszámú mérnökre volt szüksége az országnak, hogy azt az Institutum. nem tudta ellátni. Tudjuk, hogy a II. József által elrendelt polgári földmérésben igen kevés tényleges mérnök dolgozott, hanem csak gyakorlati ismeretekkel bírók mérték a földet. Igen valószínű, hogy ilyenek később is dolgoztak. A Görög-féle megyei atlasz egyes megyei lapjait rajzoló mérnököknek is csak kisebbik részét találhatjuk meg az Institu- tumban oklevelet szerzettek névjegyzékében. Pedig kiváló nevek vannak közöttük. Ezeket vagy még az Institutumot megelőző, csak gyakorlatilag képzett mérnökök sorából jövőknek kell tekintenünk, vagy külföldön tanultaknak. Az utóbbi azonban csak kivételesen jöhet számba, hiszen az Institutum megelőzte a külföldi mérnökképző intézeteket. Ha az Institutumban végzett mérnökök hátramaradt térképeit átvizsgáljuk, okvetlenül fel kell tűnni, hogy alig néhány kivétellel csak kisebbszerü munkálatokat találunk köztük, többnyire csak birtokfelmérések térképeit és vízrajzi lapokat. Egész megye térképére vállalkozó mérnök már elég kevés akad köztük. Ezt az Institutum földmérési tananyagának ismeretében könnyen megmagyarázhatjuk. Hiszen Rausch és Schmidt tanítványainak a földmérésben való kiképzése csak kis területek felvételére való jártasságra szorítkozott. Csak Petzelt idejében került sor már komolyabb geodéziai oktatásra is. Ne feledjük azonban, hogy az Institutum szervezésének nem is volt más célja, mint föld- és vízmérők kiképzése. 186