Fekete István - Dobos Alajos: Az öntözés mezőgazdasági és műszaki tervezése (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972)
I. rész: Dr. fekete István: Az öntözés mezőgazdasági tervezése - A mezőgazdaság és az öntözés fejlesztésének tapasztalatai a világ különböző országaiban
A vizsgált országok területének megoszlása a főbb művelési ágak szerint (1961 — 1963) 1. táblázat Millió ha Az egész terület %-a Szántó, évelő ültetvények 563 11 Állandó legelő 1106 21 Erdő 1147 28 Részösszeg 2816 60 Mezőgazdasági vagy erdőgazdasági célra nem használt terület 2126 40 Végösszeg 4942 100 a) szántóterület minden olyan terület, amelyet időnként vagy állandóan növények termesztésére használnak, ideértve az egynyári növényekkel borított területet, az évelő növényzettel borított területet (gyümölcsös, banán-, cukomádültetvények), az ideiglenesen fűvel és takarmánynövénnyel borított területet és az ugart; b) a „betakarított terület” fogalmába az egynyári és az évelő növények betakarított területe tartozik. Dél-Amerika az a régió, ahol a Föld potenciális lehetőségeit még legkevésbé fejlesztették ki. Az a tény, hogy ott a szántóterület aránya nem nagyobb, mint a Közel-Keleten, azt mutatja, hogy a földhasznosítás viszonylag alacsony színvonalú, ellentétben a Közel-Kelettel, ahol ez a földkészletek szűkösségéből folyik. Ez bizonyos fokig Afrikának a Szaharától délre eső területére is vonatkozik. Még azokban az övezetekben is, ahol a múltban hasznosítható földtarta- lékok voltak, a bővítés éves üteme rendszerint elmaradt a népszaporodás ütemétől, és így az egy főre jutó földterület fokozatosan csökkent. Dél- Amerikában a bevetett terület 1951 -53 között és 1961 — 63 között évi 20%-kal nőtt, a népesség ugyanakkor 2,7%-kal szaporodott évente. A földterület és a népesség aránya még sokkal inkább romlott azokban a régiókban, ahol a szántóterület kiterjesztési lehetőségei korlátozottak, így pl. a számítások szerint az egész ázsiai régióban ez az érték 1950-től 1965-ig 0,36 ha/főről 0,30-ra csökkent. A Világterv szerint ez az irányzat a jövőben is folytatódni fog még akkor is, ha megvalósulnak azok a nagyarányú erőfeszítések, amelyeket az új területek művelésbe vonására javasoltak. Ez arra késztet, hogy a fokozott figyelemmel forduljanak a termelés növelésének ama lehetőségei felé, amelyeket a jelenlegi szántóterületek hatékonyabb hasznosítása tud nyújtani. A 2 —3 4. táblázat általános képet ad arról, mekkora az ugar a legtöbb régió földhasznosítási szerkezetében. Ázsia kivételével a szántóterület átlagosan kétévenként egy termést ad. Ténylegesen az összes régióra nézve az ugar területe nagyobb, mint amit a növénytermesztés belterjességéből következtethetünk, mivel az utóbbiban bizonyos számú másod- és harmad- vetés is szerepel. 37
