Fekete András - Szolnoky Csaba: Vízépítés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1979)
4. A vízmosások rendezése
Surrantőkat a vízmosás fejének megkötésére alkalmazunk, ha a hordalékvisszatartás nem cél. A surrantő olyan szilárd (beton vagy kő) anyagú, nagy eséssel vezetett vályuszerü keresztmetszettel kialakított műtárgy, amelyben a viz rohanó mozgással áramlik. Előburkolat, surrantő, csillapi- tőmedence és utőágyazat alkotja fő részeit. Az előburkolat célja a surrantő megóvása a surrantőba gyorsuló mozgással érkező viz romboló hatásától. A surrantő legfontosabb része a surrantő vályú, melyet a termett talajig leérő támasztó pillérekre alapozunk. Általában vasbetonból készül és oldalának magasságát biztonsággal kell tervezni, különben a viz megkerüli és az egész műtárgy tönkremegy. A csillapít ómedence a surrantó végén helyezkedik el és célja a lerohanó viznek áramlóvá való átalakítása. Ezért közepén és végén energiatörő bordákat célszerű elhelyezni. Az utóágyazat - az elő burkolathoz hasonlóan - a műtárgy védelmét szolgálja. A surrantó hossz- metszetét és felülnézetét szemlélteti a 4—13. ábra. A surrantó vályú mesterséges érdesítésére pedig a 4—14. ábra mutat megoldásokat. Gátakat vízmosások esetén akkor alkalmazunk, ha a hordalékvissza- tartás a cél, azért ezeket hordalékfogó gátaknak nevezzük. A gátak kőből, betonból esetleg vasbetonból és földből készülhetnek. A vízmosás fejét fejgáttal (vagy surrantőval), a katlant pedig közbenső gátakkal biztosítjuk. Kőből épített hordalékfogó gátat ábrázol a 4—15. ábra. A műtárgy fő részei 85 4—13. ábra