Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Vízgazdálkodás Szolnok megyében - 1975. évi jelentések margójára
lévő állapotokat és készüljenek kiviteli tervek, amelyek magukba foglalják a belterületek környezeti fejlesztését különös tekintettel a roncsolt területekre. Az árvízvédelmi helyzetet illetően a Jelentés kiemelte, hogy a megye területének 76%-át (kb. 60 milliárd Ft értékű vagyont) védő 571 km hosszú2 árvédelmi töltésekre - az előírt biztonsági méretekhez képest - helyenként magassági, egyes szakaszokon pedig keresztmetszeti hiányosságok jellemzőek, ám ezek megszüntetése tervszerűen és folyamatosan történik. A védekezéshez az Igazgatóság személyi állománya és anyagi erői rendelkezésre álltak, s csak egy-egy rendkívüli helyzet kezelése érdekében volt szükség a közerők mozgósítására. Dr. Nagy Illés azt is jelezte, hogy az Igazgatóság felügyelete alá tartozó tiszai szakasz hullámterében lévő 79 km hosszú nyárigátakon a mezőgazdasági üzemek és a vízitársulatok kötelesek ellátni a védekezési feladatokat. Mindez persze nem volt igazán megnyugtató a vízügyi szakemberek számára, ezért javasolták felülvizsgálni a hullámterek mezőgazdasági hasznosítását elsősorban a nyárigátakkal védett területeken. Ugyancsak a területi vízügyi igazgatás feladatkörébe tartozott a Tiszafüred-Csong- rád közötti Tisza-szakaszon a hajózási érdekű folyószabályozási tevékenység ellátása, amely elsősorban a hordalék és alkalmanként ajég kártétel nélküli levonulásának biztosítását célozta. A Tiszán ennek érdekében 42 km hosszban középvízi szabályozási mű épült. A Zagyván 82 km hosszú szakaszon szintén végeztek árvízvédelmi szabályozást. A belvizeknek igencsak kitett térség védelmét 3955 km hosszú belvízelvezető csatornahálózat3 szolgálta. Abban az időben ez a kiépített rendszer 21 l/s/km2 teljesítőképességgel (azaz kb. 22 napos levezetési idővel) rendelkezett, ami nagyjából megfelelt az országos átlagnak. A csatornákban összegyűlő belvizek átemelésére 70 szivattyútelep állt rendelkezésre, amelyeknek összteljesítménye 117,1 m3/s volt. A vízkár fogalmába természetesen nem csak a víztöbblet elleni védekezés, hanem az aszály okozta problémák is beletartoznak. Ennek kiküszöbölésére a megyében létrehozott öntözési kapacitás 1974-ben elérte az 85 000 ha-t (850 km2). A termelő szövetkezetek ebből 66 960 ha-t (669,6 km2), a berendezett összterület 79%-át, míg az állami gazdaságok 18 040 ha-t (180,4 km2) építettek ki. Az említett kapacitás 56%-a felületi és félstabil kivitelű, míg 44%-a hordozható öntözőberendezés volt. A kiépítettséggel ellentétben a tényleges öntözések azt mutatták, hogy az esőztető berendezéseket 60%-ban a felületi öntözést 40%-ban használták. Az adatok azt is érzékeltették, hogy melyik technika volt korszerűbb és hatékonyabb. A vízhasznosítási főművek fejlesztését és fenntartását a KÖTIVIZIG, míg az öntözővíz szolgáltatást a TRVVV és a társulatok végezték. A kor kiemelt vízgazdálkodási feladatát jelentő vízmű-fejlesztés eredményét jelentette, hogy a IV. ötéves tervidőszak végére a megye 76 települése közül 66-ban - ahol a lakosság 65%-a élt - már működött a közműves vízellátás. Viszont a csatornázottság helyzetét vizsgálva mai szemmel riasztó, hogy mindösz- sze 10 település - a megye lakosságának 9%-a - élt csatornázott körülmények között. A vízellátást tekintve ezzel az adattal Szolnok megye az országos összesítésben az ötödik, míg csatornázottságban a tizenkettedik helyet foglalta el. A víziközmű szolgáltatási tevékenységet a megye területén a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat látta el. 2 A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság akkoriban összesen 655 km hosszú árvédelmi töltésen látott el kezelési feladatokat. 3 A több megye területét is érintő Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ez idő tájt összesen 4719 km hosz- szú belvízvédelmi csatorna-hálózatot kezelt és felügyelt. (Közép-Tisza, 1977/1.) 28
