Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Életrajzi kislexikon
282 Dégen Imre (1910-1977) Mérnök, c. egyetemi tanár, az OVF, majd OVH vezetője 1955-1975 között. Haláláig az Országos Vízgazdálkodási Bizottság elnökeként közreműködött a nagyobb, elvi jelentőségű vízügyi problémák, a több minisztériumot és országos hatáskörű szervezetet érintő kérdések megoldásában, a vízgazdálkodás fejlesztési irányának kialakításában. Kormánybiztosként jelentős szerepe volt - többek között - az 1965-ös dunai, illetve 1970-es tiszai árvizek elleni védekezés irányításában. Hivatali ideje alatt vált általánossá a komplex vízgazdálkodás szemlélete, a vízgazdálkodási kerettervezés kiterjesztése. Az állami vízügyi szolgálat korszakos vezetőjeként igen sokat tett a területi szervezetrendszer (vízügyi igazgatóságok, kutató-, tervező-, építővállalatok, regionális víz- és csatornaművek, vízgazdálkodási társulatok, stb.) kialakításáért és munkájuk megszervezéséért. A hazai vízgazdálkodás vezetőjeként elvi irányítást gyakorolt a Tisza-II. Vízlépcső koncepciójának kialakítása felett, s a térség idegenforgalmi fejlesztését szorgalmazó Középtiszavidéki Intéző Bizottság első elnöke volt. Hegedűs Lajos dr. (1926-1993) Kaposvári Kázmér dr. (1943-2004) A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett mezőgazdasági gépészmérnöki diplomát, majd hidraulika és áramlástan témakörben egyetemi műszaki doktori címet. A Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál különböző beosztásokban jelentős szerepe volt Szolnok és térsége víziközműveinek fejlesztésében. A rendszerváltás után megalakított Víz- és Csatornaművek Koncessziós Részvénytársaság elnök-vezérigazgatójaként számos elismerésben részesült: a város 1998-ban az „Ezüst Pelikán Díjat”, ugyanebben az évben a Magyar Hidrológiai Társaság a „Pro Aqua” emlékérmet adományozta részére. A sportot támogató munkásságáért 2000-ben megkapta a „Kővári Tamás-díjat”, 2001-ben pedig a „Honvédelemért” kitüntető cím I. osztályával jutalmazták. A gazdasági életben betöltött szerepének elismeréseként 2003-ban a Vállalkozók Országos Szövetsége által odaítélt „Az Év Vállalkozója” kitüntetést vehette át. 1951-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen általános mérnökként szerzett oklevelet, 1972-ben a vízgazdálkodás egyetemi doktora lett. Diplomájának megszerzését követően a szolnoki műszaki főiskolán tanított. 1956-ban a Szolnok Megyei Forradalmi Munkás Tanács közellátási biztosa volt. A Szolnoki Vízügyi Igazgatóság 1957 tavaszán tervező mérnökként alkalmazta. A szakmai ranglétra sok fokát végigjárta, s 1962-ben kinevezték igazgatóvá. 1972-78 között elnökhelyettese, illetve elnöke volt Szolnok Megye Tanácsának 1978-ban tért vissza ismét a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatósághoz, ahol nyugdíjazásáig, 1987-ig igazgatóként irányította a szervezet munkáját. Tevékenysége során a térségi vízgazdálkodás szervezése mellett foglalkozott a környezetvédelemmel, a Kiskörei Vízlépcső építésével, s elnökként tevékeny szerepet vállalt az Magyar Hidrológiai Társaság Területi Szervezetének munkájában. Részt vett a MTESZ megyei szervezeteinek életében is. Fáradhatatlan munkáját számos tudományos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. Az ár- és belvízvédekezés elméletének és gyakorlatának kiváló szakértője volt, számos tudományos értekezés, tanulmány szerzőjeként a magyar vízgazdálkodás jeles mérnökei közé tartozott.
