Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A Közép-Tisza vidék víziközmű helyzetének fejlődése az utóbbi négy évtizedben - A víziközművesítés befejezetlen VII. ötéves terve a Közép-Tisza vidékén
Jászberény50 új, II. számú vízműtelepének tervezése 1966-ban indult meg. Az 1967- 1973 között a városon kívüli vízbázisra hét mélyfúrású kutat telepítettek, majd 1977-ig további öt kutat fúrtak, melyekből a víz két, egyenként 400 m3-es alacsony szintű tárolóba jutott. 1977-ben a hálózati szivattyúk egyelőre az ideiglenes vízmű épületéből nyomták a vizet az új, 44 méter magas 800 m3-es vasbeton víztoronyba. A vízmű hivatalos üzembe helyezése 1979-ben történt meg, ekkorra már elkészültek a szükséges technológiai berendezések, a gáztalanító, a vas- és mangántalanító, valamint az újabb két 400 m3-es térszíni tárolómedence. A vízmű telep termelési kapacitása ekkor elérte a napi 9 ezer m3-t, a kezelt vizet egy 130 km-es csőhálózattal osztották szét. Néhány esztendő múltával azonban ez a vízkapacitás is kevésnek bizonyult, a kutak hozama is csökkent idővel, s különösen a nyári csúcsfogyasztás idején kellett alkalmanként korlátozást bevezetni. Előtérbe került további kutak fúrása51, így az 1980-as évek végére egy új kútcsopor- tot állítottak üzembe,52 viszont ebben az időben a szolgáltatott víz bakteriális állapotának romlása jelentett feladatot a vízmű vállalat szakembereinek.53 Ami a város csatornaművét illeti, a helyzet e téren sokkal kedvezőtlenebb volt. 1980-ig mindössze arra futotta, hogy a már meglévő korszerűtlen közművet némileg megújították, de ez a növekvő igényeknek már akkor sem felelt meg. A város jelentékeny ipari vízfogyasztója volt a Jászberényi Hűtőgépgyár, amelynek az évek során komoly beruházásokkal sikerült frissvíz-igényét a többszöri újrahasználattal mérsékelni. így 10 év alatt a vízfelhasználás fajlagos költségét 40%-kal csökkentették.54 A Nagykunság „fővárosának" tekintett Karcagon55 az 1910-es években épült vízmű bővítésére a hálózathoz az 1950-es években újabb kutakat kapcsoltak. Nagyobb arányú fejlesztés azonban az 1960-as évek közepétől indult meg. Az 1976-ig tartó program keretében egy új víztermelő telepet, a Nagyvénkerti Vízmüvet építették ki, amelyet a védőterületén hét mélyfúrású kút szolgált ki. A telephez két, egyenként 600 m3-es térszíni tároló tartozott még a szükséges kezelő és gépházzal együtt. A vízmű a főnyomó vezetékkel és a hozzá tartozó hálózattal is bővült. A kialakult fogyasztási és nyomás ingadozások kiegyenlítésére 1973-ban egy 600 m3-es vasbeton víztornyot építettek, mellyel egyidőben lebontották a XIX. században épült téglafalú víztornyot. Megoldották a termelt víz gáztalanítását és folyamatos fertőtlenítését is, szerencsére a vizet - ellentétben a környékbeli vizekkel - nem kellett vas- és mangántalanítani. Egyes kutak vizével azonban volt egy másik probléma. Miután az 1980-as évek elején az Országos Közegészségügyi Intézet megkezdte az ivóvizek arzén tartalmának vizsgálatát, kiderült, hogy Karcagon is több arzén volt az ivóvízben a megengedettnél, így az arzén- tartalom csökkentése és az amúgy is növekvő vízigények kielégítése érdekében 1986-ban újabb fejlesztések indultak meg. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a várostól 8-9 km-re északnyugati irányban, Berekfürdő-Kunmadaras határában 100-220 méter mélységből nagyobb mennyiségben kitermelhető víz arzéntartalma a határérték alatti. Ezért 1989-től megkezdték az új kútsor kiépítését, amelynek vize távvezetéken keresztül jutott a Nagyvénkerti Vízműbe, ahonnan gáztalanítás után - folyamatos klóradagolás mellett - továbbították a 102 km hosszú hálózatba. Mindez azonban csak átmenetileg enyhített az arzéngondokon. 50Bertök László-BuLKAi PóI-Fejér László-dr. Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. Bp„ 2006. 51 IvAntsó Iván: Települési vízművek csúcsfogyasztási szemléje. Közép-Tisza, 1985/7. “Ivántsó Iván: Új szennyvíztisztítók és vízművek a Kötivizig terültekén. Közép-Tisza, 1991/6. 53Kánikula és vízhiány. Közép-Tisza, 1987/7. 54IvAntsö Iván: Ipari vízgazdálkodás a környezetvédelem tükrében. Közép-Tisza, 1986/12. 55 U.a. mint az 50. sz. forrás 213
