Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A Közép-Tisza vidék víziközmű helyzetének fejlődése az utóbbi négy évtizedben - A vízellátás „élretörése" az 1970-es években
A Közép-Tisza vidékén különösen kedvezőtlen vízellátottságú településnek számított Fegyvernek, Kenderes, Kunhegyes, mert az itt nyert rétegvizet csak magas technológiai költséggel lehetett ivásra alkalmassá tenni a szükséges hűtés, aktív szénszűrés, gáztalanítás, vagy vas- és mangántalanítás miatt.17 A KÖTIVIZIG szakmai irányításával megindított fejlesztések hatására 1975-ig a lakosság 68%-a kapott jó minőségű ivóvizet és a települések belső részén élők közül 89 000 fő szennyvizeit kiépített csatornarendszer vezette el. Az akkori tervek szerint 1975-ig el kívánták érni, hogy a lakosságtól származó szennyvizek 47,5%-át már megtisztítva vezessék a befogadókba.18 A Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő vízigényes ipartelepek száma mintegy 500-ra rúgott, közülük is a legtöbb vizet használók Szolnokra települtek. Ezek a termeléshez szükséges vizüket a Tiszából szerezték be és szennyvizeiket is a Tiszába vezették vissza. Tisztítás legfeljebb mechanikai szinten történt meg. A teljes terület évi ipari frissvíz-igénye akkoriban 38,0 millió m3 volt. Csak összehasonlításképpen: a keletkező ipari szennyvizek mennyisége 25,0 millió m3-t tett ki, aminek mintegy 68,0%-át tisztították meg, persze nem a mai kívánalmak szerinti formában. A mezőgazdasági üzemekben kialakuló és fejlődő termelő és feldolgozó ipar ugyancsak komoly vízigénnyel jelentkezett, az 1970. évi 14 000 m3-es napi fogyasztást 1975-re már 30 000 m3-re becsülték. A szolnoki mederpillérei vízkivételi mű A nagyszabású fejlődés ellenére nem kisebb szaktekintély, mint dr. Lászlóffy Woldemár fejezte ki az 1980-as évek elején kételyét, hogy 2000-ig az Alföldön meg lehet-e valósítani a lakosság 100%-os közműves ivóvízellátását. A Tisza című monográfiájában19 az ezredfordulóra 90-95%-os ellátottságot jelzett előre. Lászlóffy Woldemár előrejelzésénél abból indult ki, hogy az alföldi térség községi vízmüveinek csőhálózatából 1970-ben 1 főre 4,2-7,5 m vezeték jutott, míg a városok esetében ez átlag 2,5 m-t tett ki. Mivel a kisebb vízművek létesítési költségeinek 60-70%-a a csőhálózatra jut, így a laza településű falvak vízellátása fajlagosan jóval költségesebb. 17 Kovács Gyuláné-SzALóKi József: A Közép-Tiszavidék vízi környezetvédelmének középtávú feladatai. Magyar Vízgazdálkodás, 1982/8. 18Dr. László Ferenc: A Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság életéből. Vízgazdálkodás, 1974/3. 19 Dr. Lászlóffy Woldemár. A Tisza. Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Bp., 1982. 204
