Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
A Közép-Tisza vidék víziközmű helyzetének fejlődése az utóbbi négy évtizedben - Országos előzmények, szakmai körülmények
Az 1960-as évek közepén országszerte meginduló fejlesztések során, ahol rendelkezésre állt elegendő vagy megfelelő vízbázis, ott a városok közüzemi vízellátását - ha nem is maradéktalanul, de - megoldották. Volt olyan város, ahol a vízmű nem az egész településre, hanem annak csak egy részére szolgáltatott vizet. És nem volt ritka az sem, hogy a szolgáltatott víz közkifolyón állt rendelkezésre. Országos tekintetben 1965-re már csak Baja, Cegléd, Gyula, Hajdúnánás, Mohács és Nagykőrös városok nem rendelkeztek közüzemi vízellátással, mely elmaradást az 1970-es években sikerült behozni. Az Országos Vízügyi Hivatal a hiányosságok felszámolására az 1960-as évek közepétől folyamatosan létrehozta a térségi kiegyenlítést ellátó regionális vállalatait2, melynek célja elsődlegesen a megyei vállalatok víz átadással történő megtámogatása volt. Később ezek a vállalatok önálló szolgáltatást is végeztek nem csupán a vízellátás, hanem a csatornázás területén is. A felszíni és felszín alatti vizek szennyezettségének növekedésével egyre inkább előtérbe került a regionális vízellátó rendszerek kiépítése és a rendszereket üzemeltető regionális vállalatok megszervezése, valamint tevékenységük továbbfejlesztése. A regionális vállalatok térségi szerepük szerint alakultak. A KÖTIVIZIG területén a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat (TRVVV) 1971-ben alakult, tevékenységével később foglalkozunk. A falvak vízellátási gondjainak megoldásában meghatározó szerep jutott a vízmű,- illetve víziközmű társulatoknak, melyek azonban a vízművek megépítésére és nem üzemeltetésére jöttek létre. Az OVF (OVH) kezdeményezésére az 1960-as évek elején minden megyében megalakultak a megyei víz- és csatornamű vállalatok, ezzel létrejöttek a szakszerű, a higiéniai és gazdaságossági elveket érvényesítő üzemvitel feltételei. A vízműtársulatok a beruházás befejezését követően a műszaki létesítményt üzemeltetésre átadták a területileg illetékes vízmű vállalatnak. A vízműtársulatok fejlődésének első szakaszában zajlott le az ország törpevízművesítési programja, amely a kistelepülések jelentős részét közkifolyókon keresztül szolgáltatott vízzel látta el. A következő fejlődési ütem már a lakások vezetékes vízellátását célozta meg. Jellemző módon 1980 január elsejétől a módosított társulati jogszabályok értelmében már csak az az ingatlan, illetve annak tulajdonosa számított társulati szempontból „érdekeltinek, akinek biztosított volt a közvetlen bekötési lehetősége. A vízművesítési program sikere ugyanakkor magával hozta a vízigények rohamos emelkedését is.3 A bekötés előtti napi 25-30 literes fejadag ugrásszerűen megnövekedett 100-120 literre. Mindez a fogyasztás-növekedés olyan körülmények között történt, amikor a szolgáltatott ivóvíz ára „köszönőviszonyban" sem volt az előállítás költségeivel. Jellemző adatok: egy-egy lakás vízművesítése az 1960-as években átlag 5-6000 Ft-ba került, ugyanez két évtized múlva 25-30 000 Ft-ra emelkedett, egyes rossz adottságú vidékeken pedig mindez akár 70-80 000 Ft is lehetett, miközben 1968 és 1981 között a lakossági díjak változatlanok maradtak, s a különbséget az állami költségvetés milliárdjai pótolták.4 A társulati mozgalom „hőskorában" megépített törpevízművektől a kistérségi, vagy éppen regionális rendszerig, a közkifolyós ellátástól az egész településen megvalósított házi bekötésig hosszú út vezetett, ami összefüggött a lakosság életkörülményeinek változásával, igényeinek bővülésével. 2 A fejlettebb országok példáját követve, a regionális (térségi) vízművek, vízellátási rendszerek hazai koncepcióját dr. Illés György dolgozta ki, és „vezette be" a magyar vízgazdálkodás intézményi struktúrájába. (BertOk László-BuLKAi Pál-FEJÉR László-dr. Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása - A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. Bp., 2006. 3 Korábban az alacsonyabb fejadagok miatt kisebb kapacitású, olcsóbb vízművek épülhettek. 4 Dr. Áll Lajos-HAtFALUDY Bálint: Takarékosság a vízgazdálkodásban. Magyar Vízgazdálkodás, 1981/5. 195
