Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Belvízvédelem és öntözés - Belvizek, aszályok akár az árvizekkel egyidejűleg is
A vízkárelhárítási szakmai feladatok költségvetési forrásainak drámai csökkenése a vízügyi államigazgatásban is felvetette a kérdést: mit kell érteni az állami alapellátás fogalma alatt? Mekkora az összes forrásszükséglete a vízkárelhárításnak a fenntartást (üzemelés, szakhatóság és karbantartás), valamint a fejlesztést tekintve? Milyen mértékben kell ezt megosztani az állam és más teherviselők között?97 Belvizek, aszályok akár az árvizekkel egyidejűleg is Az előzőekben vázolt védelmi szervezet nehezen küzdött meg az egymást követő évek „vízkár"-jaival, már ha - az árvizek és belvizek mellett - e fogalomkörbe értjük a rendkívül száraz időjárásból fakadó aszály kártételét is. Miként azt a KÖTIVIZIG munkatársai is következetesen úgy értelmezték. Bár a Közép-Tisza vidékén működő vízellátó rendszerek műtárgyai 1995-ben sem a legjobb állapotban voltak, azonban hatalmas szolgálatot tettek a tiszai és körösi holtágak öntözési, halászati és ökológiai célú vízpótlásában. Az év során, nyár közepéig csaknem 8 millió m3 vizet vezettek át, s a Körösökön levonult szennyezések hatásainak mérséklésére, a Hortobágy-Berettyó és a Körös vízkészletének pótlása érdekében - augusztus közepéig - kevéssel több mint 41 millió m3 víz átvezetése történt meg.98 97 Dr. VAradi József: Gondolatok a vízkárelhárításról a Víz Világnapján. Közép-Tisza, 1995/1. 98Dencs Árpád: A vízszétosztó rendszer őszi felülvizsgálatának tapasztalatai. Közép-Tisza, 1995/5. 169 A mezőgazdasági termelők helyzetét 1996-ban újra a belvizek tették nehézzé. A nagy mennyiségű tavaszi hó, amely a vízzel telített és fagyott talajra hullott a márciusi felmelegedés hatására 12 700 hektárt öntött el. E belvízhullám egészen nyár közepéig eltartott, s a védekezés helyenként másod- és harmadfokú készültség elrendelését igényelte. A nyár végi és kora őszi esőzések újrélesztették a belvizesedést, a legnagyobb elöntést szeptember 26-án tapasztalták 10 900 hektár kiterjedéssel. A védekezésben Az öntözés adatai a Jászsági- és a Nagykunsági öntözőrendszer figyelembevételével