Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Belvízvédelem és öntözés - Az 1990. évi aszály és a száraz periódus
Jóllehet a XX. század leginkább száraz periódusa 1982-től vette kezdetét, az 1990-es év második felében a napi sajtó, meg a politikusok is rendszeresen visszatértek az ország mezőgazdaságának aszály elleni küzdelmére. A szakemberek89 szerint 1990-ig a században csak egy súlyosabb aszály volt, mégpedig 1952-ben. Egészen rendkívüli szárazság alakult ki - különösen július 5-e és augusztus 20-a között - Cegléd, Kiskunfélegyháza- Szentes, továbbá Tiszafüred és a Hortobágy térségében. Mindössze az enyhített valamit az 1990-es helyzeten, hogy azt az igen száraz időszakot megelőzően többfelé hullott valamennyi csapadék. Országos átlagban az aszály okozta kár megközelítette a 35 milliárd Ft-ot, míg a kormányzat hektáronkénti 1500-2500 Ft támogatást adott a gazdáknak, ami a költség- vetésnek összességében 2 milliárd Ft-ot jelentett.90 Mindezek mellett is helytálló volt az a megállapítás91, hogy a magyar mezőgazdaságnak nem alapvető feltétele az öntözés, de annak szükségességét a növénytermesztési hozamnövekedések, a minőség javítása és a termesztés biztonsága meggyőzően igazolják. Országos átlagban 1992 elején az öntözésre berendezett terület elérte a 366 660 hektárt, ami megközelítette az 1979. évi 412 ezer hektáros csúcsot. A nyolcvanas években megindult száraz időszak már 1987-től éreztette hatását azzal, hogy szinte ugrásszerűen megnőtt a főműves vízellátású, öntözésre berendezett területek nagysága.92 Az 1990-es évektől a vízszolgáltatást végző szervezetek köre is bővült. Amíg a rendszerváltás előtt a regionális vállalatok és néhány vízgazdálkodási társulat foglalkozott főművi vízszolgáltatással, addig a 90-es évek elejének száraz periódusában az említetteken kívül a vízügyi igazgatóságok, különböző kft.-k, mezőgazdasági vállalkozások is megjelentek a szolgáltatói piacon, s a társulatok közül is egyre többen vették feladataik közé az öntözések elősegítését. A szolgáltatók körének bővülése versenyhelyzetet teremtett, ami némileg csökkentette a kiszolgáltatott víz díját az esetleges áremelkedésben inkább az energiaárak növekedése jelentkezett. Az évtized közepére az állam jelentős mértékben visszavonult a központi költség- vetésből megvalósuló mezőgazdasági célú beruházások, rekonstrukciók területéről, s mindez az öntözéseknél is éreztette hatását. A folyamatosan kialakuló szomorú képet dr. Szalay György professzor jelezte93 1996-ban, amikor megállapította, hogy országos viszonylatban a főművek állapota fokozatosan romlik, s az akkori öntözhető területek nagysága reálisan 150-180 000 ha körül valószínűsíthető. íyiegítélése szerint az ország vízjogilag engedélyezett 360 ezer ha-os területén beépített AC-csöves telepek közül 60 ezer ha üzemképes, a hordozható esőztető telepek közül 80 ezer ha használható, s a nyilvántartott 35 ezer ha felületi öntözés valójában nem létezik, mert ennek java része rizstelep, amelyre - országosan is - legfeljebb 4-5 ezer ha vehető figyelembe. Az 1990. évi aszály és a száraz periódus 89Dr. Pálfai Imre: Aszály 1990-ben. Vízgazdálkodási Társulatok Tanácsadója, 1991/1. 90KolossvAry Gábor: A vízgazdálkodás integrálása, kihívások és válaszok, 2009. december 9. http://www.gtk . szie.hu/upload_files/KG_Kihivasok_es_valaszok.pdf 91 Dr. Szilárd György: Aszály volt, van és lesz....Vízgazdálkodási Társulatok Tanácsadója, 1992/3. 92 KovAcs Józsefné: Öntözés ,95. Vízgazdálkodási Társulatok Tanácsadója, 1995/5. 93 Dr. Szalay György: Aktuális problémák a mezőgazdasági vízgazdálkodásban. Vízgazdálkodási Társulatok Tanácsadója, 1996/3. 164
