Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Belvízvédelem és öntözés - Dél-Pest Megyei Vízgazdálkodási Társulat - Állami akarat kontra gazdálkodói szándék 1975-ben - Öntözések az 1970-80-as években
vizsgálat. Amúgy havonta egyszer-kétszer szintén vizsgálták a víz minőségét. Ez azonban sok költséget rakott a szolgáltatásra. Példának álljon itt a Kakat-Villogói öntözőrendszer, ami egyúttal belvízrendszer is volt, amikor ezt átkapcsolták a Tiszafüredi öntözőrendszerre, s a szükséges átöblítés miatt a vizét be kellett vezetni a Hortobágy-Berettyóba, akkor ez komoly ráfizetést jelentett, mert a víz mindenféle hasznosítás nélkül folyt el." A belvízrendszerek működtetésével és fejlesztésével kapcsolatban ezek az évek folyamatos szemléletváltást is hoztak a vízgazdálkodási gondolkodásban, tervezésben. S mindez nem a véletlen műve volt. A mezőgazdaság termelési színvonala 1960-1975 között a nagyarányú gépesítés, a fejlettebb technológia bevezetése, a koncentráció és a szakosodás eredményeképpen igen nagy változáson ment át. Ez a fejlődés nemcsak lehetővé, de szükségessé is tette a különböző célú társulások rendszerének létrehozását, ezek keretében az iparszerű termelés kialakulását. Ennek eredményeképpen a mező- gazdaság termelékenysége másfélszeresére, a műtrágya felhasználás közel tízszeresére, az öntözési lehetőség pedig háromszorosára nőtt. Ezek a tényezők olyan gyors ütemű fejlődést eredményeztek, amelyet csak a nagyüzemi termelési viszonyok erősödése teremthetett meg. Emiatt a vízrendezés területén más helyzet állt elő, új vízrendezési elvek kidolgozása vált szükségessé. Míg a fejlődés kezdeti szakaszában a szárazgazdálkodásra kiépített művek bővítését, egyre több csatorna létesítését tűzték ki célul, addig az újabb vízrendezési műveknek egyre inkább ki kellett elégíteniük vízkészlet-gazdálkodási, öntözési, talajvízszint-szabályozási igényeket is, persze a káros vizek legrövidebb időn belüli levezetésével.48 Az új koncepció csak szükségmegoldásnak tekintette a kettős működtetésű csatornák rendszerét, s ezek folyamatos megszüntetését célozta,49 sőt kimondta azt is, hogy csak ott lehet hozzájárulni az öntözésfejlesztési elképzelésekhez, ahol a vízrendezési kérdéseket is egyidejűleg megvalósítják. A belvízi hálózat rekonstrukciója során pedig olyan műszaki megoldást kell támogatni, ahol a főcsatornák mértékadó vízszintje a hasznosított területek szintje alatt legalább 1-2 m-rel húzódik. Az új szemléletben a belvízgazdálkodás is megjelent, hiszen a belvíznek nem csupán a gyors levezetése, hanem tározással való további hasznosítása is felmerült. Ráadásul ilyen körülmények között az öntözés, a víztározás a vízrendezés műszaki és agronómiái kapcsolatát, valamint annak összefüggéseit is nagyobb gondossággal kellett kezelni. Az öntözhető területek komplex meliorációjával a talajnedvesség-állapot szabályozását lehetett elérni. A gyors levezetéshez esésnövelő szivattyútelepek kiépítése szolgált volna segítségül, aminek működtetése lehetővé tette volna alkalmas területek igénybevételével akár 2-4 millió m3-es tározók kialakítását. A tározók létesítése ugyanakkor feltételezte a mezőgazdasági vízszennyezések radikális csökkentését, illetve a települések szennyvizeinek tisztítását, és a tisztított vizek bevezetését a csatornákba. A Közép-Tisza vidékének öntözési programjában jelentős állomás volt a Nagykunsági-főcsatorna főága alsó 40 km-es szakaszának átadása 1978 júliusában. A Főcsatorna a Kiskörei Vízlépcső duzzasztási szintjének áprilisi megemelése révén a Nagykunsági öntözőrendszer mintegy 140 000 hektáros öntözőterületének és kb. 5000 hektárnyi halastavának vízellátását is lehetővé tette, ezen felül pedig 25 m3/s vízpótlással a Körösvölgy vízhiányos időszakait volt hivatott kiegyenlíteni. Nagykunsági-főcsatorna napjainkban másodpercenként 80 m3 öntözővizet képes szállítani 130 000 hektár területre. A közel 58 km hosszú csatornán Mezőtúrig, a Kuncsorbánál “Boros Béla: Vízrendezés és mezőgazdaság. Közép-Tisza, 1978/8. “Jellemző országos adat: 1979-ben a közel 5000 km hosszú csatornahálózat 80%-a kettős működésű volt. 148
