Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Belvízvédelem és öntözés - Dél-Pest Megyei Vízgazdálkodási Társulat - Állami akarat kontra gazdálkodói szándék 1975-ben - Öntözések az 1970-80-as években
A feladatok elvégzése érdekében - az MSZMP Gazdaságpolitikai Bizottságának állás- foglalása alapján - intézkedési tervet dolgoztak ki. Ebben többek között az is szerepelt, hogy a jelentősebb főművi beruházásoknak nagy területű öntözésfejlesztési igények kielégítésére kell irányulniuk, és a Kiskörei Vízlépcső vonzáskörzetében létesítendő főművek vízhozamának kihasználása érdekében keresni kell a térség öntözőkapacitás-bővítő lehetőségeit. Szóba került az is, hogy az addigi tapasztalatok egyértelműen bizonyították, hogy a komplex melioráció hiánya az üzemeltetés során súlyos károkat okoz. Ezért az új telepek kiépítésekor a meliorációs munkákat a beruházás részének kellett tekinteni, s azt az öntözőtelep kivitelezésével egy időben, vagy azt megelőzően kellett elvégezni. Az intézkedési programban a megfelelő képzettségű szakember alkalmazásának kötelezővé tétele mellett az 1960-as és 1970-es években létesített öntözőtelepek műszaki felülvizsgálatát is előírták. Ott, ahol a már amortizálódott telep rekonstrukciójára nem volt lehetőség, kezdeményezni kellett a terület részleges, vagy teljes kikapcsolását. A hazai agrártárca és a vízügyi vezetés alig több mint, egy év múlva továbblépett. A szokásos év eleji44 közös megbeszélésen dr. Romany Pál miniszter és dr. Gergely István OVH elnök jelenlétében dr. Illés György a következő középtávú tervidőszak (ebbe már a VI. ötéves terv is beletartozott) öntözésfejlesztési célkitűzéseiről szólva kijelentette, hogy a szálas és a tömeg-takarmánytermelés mennyiségi és minőségi javítása lesz a meghatározó. Ezért a gyepöntözéseket gyorsabb ütemben kell fejleszteni, és kiemelt feladatként a csapadék-utánpótlást azokra a növényi kultúrákra kell kiterjeszteni - különféle zöldségfajok, ipari célültetvények, cukorrépa, burgonya, stb., - amelyek alapvetően öntözésigényesek. A korábbiakhoz képest érezhető volt a hangsúlyeltolódás, amely az öntözést immár nem csupán az aszály elleni közdelem eszközének, hanem a mezőgazdaság technológiai részének tekintette. A mezőgazdasági vízgazdálkodás akkoriban elkészült hosszú távú fejlesztési koncepciójában45 helyet kapott az a javaslat is, hogy a meglévő vízkészletek jobb hasznosítása érdekében olyan szankcióról kell gondoskodni, amely a készletek indokolatlan lekötéséért az érintett üzemeket anyagilag is felelősségre vonja. A koncepció az öntözésfejlesztés fő területének továbbra is az Alföldet jelölte ki, megjegyezve: „A II. Tiszai Vízlépcső térségében ... a több üzemet érintő öntözőművek koncentrált fejlesztéséhez szükséges pénzeszközök üzemi erőforrásokból nem képződnek megfelelő ütemben. Ezért a központi eszközök mértékétől függően e térségben a koncentrált fejlesztéseket továbbra is központi beruházásból kell megvalósítani." Az 1978-as esztendő egy újabb számvetésre késztette a szolnoki szakembereket, hiszen az előrejelzések szerint tavasszal az előzőnél szárazabb időjárásra kellett számítani, ezért az öntözésre való felkészülésben a korai vízszolgáltatást kívánták elősegíteni. Ezért egyeztető megbeszélést tartottak az érintett vízszolgáltató szervezetek - nevezetesen a TRVVV és a vízitársulatok - a vízkivételi főművek felvonulási időpontjait, valamint a felvonulási terv időarányos teljesítését illetően. Nagyon lényeges kérdés volt az öntözésre szánt víz minőségi vizsgálatának elvégzése is, mert ennek eredménye alapján határozták meg a szükséges csatorna átöblítések helyét és idejét. E vizsgálatokat elsősorban a kettős működtetésű (azaz belvízlevezető, illetve öntöző) csatornákon hajtották végre, mert ha a belvíz sótartalma meghaladta az öntözéseknél még elfogadható mértéket, akkor azt - többnyire átöblítéssel - csökkenteni kellett. 441978. március 28. 45Dr. Szilárd György: A mezőgazdasági vízgazdálkodás hosszú távú fejlesztési koncepciója. Magyar Vízgazdálkodás, 1978/4. 146
