Fejér László: A Közép-Tisza-vidék vízgazdálkodásának utolsó évtizedei (1975-2010) (Vízügyi Történeti Füzetek 19. Szolnok, 2013)
Belvízvédelem és öntözés - A Közép-Tisza vidékének öntözése a szocializmus korában - Az öntözésfejlődés különböző korszakai
s a belvízcsatornák gravitációs lehetőségeinek kihasználásával biztosították. A vízkivétel állami főművei között persze továbbra is a Tiszára telepített úszóművek szerepeltek. Szükséges megemlíteni az ún. „egynyaras" öntözéseket is, amelyeket a különösen száraz időjárás kényszerített ki. A megvalósítása során egyszeri alkalomra az Oroszlány-féle ekével egy öntözőcsatornát vágtak a földbe, amelyből barázdákat húztak az öntözni kívánt táblákhoz. A víz kijuttatása a területre igen alapos előtervezést kívánt, mert a rendelkezésre álló készletek adott helyen és időben korlátozottak voltak. A megoldás érdekében a vízügy szakemberei „órarendiét állítottak össze az érintett mezőgazdasági üzemek részére. A műszaki beavatkozás általában nem élte túl az adott évet, mert az évközi mezőgazdasági munkák során az árkot és a barázdákat elszántották. A fejlesztés újabb szakasza a Kiskörei Vízlépcső és Öntözőrendszerei megvalósítására hozott 1965. évi kormányhatározatot követően kezdődött, mely új elvi és gyakorlati alapokra helyezte a hazai fejlesztést. Ennek első eredményeit a IV. ötéves terv során megépített korszerű öntözőfürtök és telepek jelentették. A Közép-Tisza vidékének vízrajzi és meteorológiai viszonyaiból, valamint hagyományos termelésszerkezetéből következett az itteni mezőgazdasági területeknek az átlagot messze meghaladó öntözési igénye. A térség mindig is az ország legszárazabb területei közé tartozott, ahol előfordult, hogy az éves csapadék nagysága egymást követően is alig haladta meg az 500 mm-t. Ilyen körülmények között az öntözés Az öntözésre berendezett területek térképe 1976-ban 125
