Fejér László - Marczell Ferenc: Kolossváry Ödön (1857-1921) kultúrmérnök, a hazai öntözések ügyének egyik úttörője (Budapest, 2003)
A hazai öntözések ügyének fejlődése - Kolossváry Ödön és az öntözések ügye - Az „Alföldünk öntözése”
Amikor a hajózás és az öntözés kapcsolatát Kolossváry kiemelte, akkor egy igen neuralgikus kérdésre világított rá, amely később sok-sok vitának jelentette kiindulópontját. A nézeteltérések akörül csúcsosodtak ki, lehet-e a hajócsatorna egyúttal öntözőcsatorna is, kielégíthetik-e mindkét célt egyidejűleg a szándékolt nagyműtárgyak? A kellő összehasonlítás érdekében Kolossváry munkájában behatóan tanulmányozta a felső-olaszországi és a dél-franciaországi öntözéseket a szervezés, a gazdaságosság és a műszaki tartalom tekintetében. Műve igazán tanulságossá azonban a hazai viszonyok feltárásakor válik. Vizsgálódásai során foglalkozik az alföldi talajviszonyokkal, a terület mezőgazdaságának művelési ágak szerinti megoszlásával, a népességi arányokkal, a hőmérsékleti feltételekkel, a csapadékviszonyokkal, s számbaveszi az öntözésre rendelkezésre álló vízmennyiséget. A teljes látlelethez szüksége volt az addig létesített öntözések adataira. Ezért kérdőíveket küldött szét mindazon birtokosokhoz1, akik 1879-1997 között a kultúrmérnöki szolgálat segítségét igénybe véve létesítettek birtokukon öntözést. A válaszok alapján összesítette a kedvezőtlen tapasztalatokat:- az öntöző árkokat ritkán tartják karban,- a lecsapoló árkokkal is hasonló a helyzet, ezáltal a környék gyakran elposványosodik,- az öntözés mellett gondot kellene fordítani a trágyázásra1 2 is, amivel a dinamikusan távozó talajerőt lehetne pótolni,- az öntözött réteken az utolsó kaszálás után nem szabad legeltetni a jószágot, mert az tönkreteszi az öntöző és lecsapoló árkokat,- hiányoznak az öntözött rét kezelésével kapcsolatos tapasztalatok3, a kultúrmérnöki hivatalok is inkább az öntözőberendezések létesítésében jeleskednek, mint a már berendezett gazdaságok okszerű kezelésében, ezért nincs hova forduljon tanácsért a gazda,- gondot jelent, hogy a gazdák az öntözésre igénybevett patakok, kisebb vízfolyások mentén a malmok vízhasználata miatt korlátokba ütköznek az öntözővíz felhasználásában4, ezért ilyen helyeken nem kell az öntözéseket szorgalmazni, 1 Összesen 220 birtokoshoz küldték ki a kérdőívet és 204-en válaszoltak rá. Ezek alapján kiderült, hogy az öntözésre berendezett rétek közel 20 %-át a felvétel időpontjában már nem üzemeltették. 2 A kérdést tárgyalva megjegyzi, hogy ezt a trágyázó hatást jelentheti az őszi esőzések nyomán kialakuló áradások öntözővize, vagy a hóolvadás nyomán kialakuló tavaszi áradás vize. „Iszapos vizet ezen időszakban semmi körülmények között nem volna szabad használatlanul elereszteni. Összefoglalva: ősszel és tavasszal öntözni kell trágyázás céljából sok vízzel, nyáron pedig öntözni kell nedvesítés céljából kevés vízzel. Ki nyáron át sok vízzel és még hozzá iszapos vízzel is öntöz, az többet árt rétjének, mint használ. ” 3 Az országos növénykísérleti állomás 1894-ben Magyaróváron már végzett ugyan trágyázási kísérleteket, de öntözött rétre még egyet sem. 4 A vízjogi törvény ilyenkor az ún. vasárnapi öntözésre adott lehetőséget, ami természetszerűleg kényszermegoldás volt, s nem volt igazán hatásos. 34
