Fejér László - Marczell Ferenc: Kolossváry Ödön (1857-1921) kultúrmérnök, a hazai öntözések ügyének egyik úttörője (Budapest, 2003)
A hazai öntözések ügyének fejlődése - Kvassay Jenő öntözési programja
Alföldi vízvezető csatorna tiltóval Itt a kedvező esésviszonyokat tekintve a Maros vidéke kapott megkülönböztetett szerepet, mert a folyónak Paulistól Szegedig 45 m esése van, ami szinte predesztinálja a térséget arra a szerepre, mit Lombardia tölt be Olaszországban. Egyetlen apró szépséghibája van a dolognak, hogy a folyó vízbősége, vagy éppen kisvíznél fellépő vízhiánya nemigen alkalmas az öntözések igényének kielégítésére. Az előterjesztés azért becsületesen végigmegy a Tisza bal partján, sorra veszi az öntözés szempontjából számításba jöhető vízvidékeket, s mint lehetőségeket tárgyalja az ottani öntözéseket, de semmi végleges megállapítást nem tesz. A három oldalas összeállítás klasszikus kormányzati „nesze semmi, fogd meg jól!” Azért Kvassay és társai ennél többre voltak képesek. Amikor nem állami hivatalnokként, hanem szakemberként nyilvánultak meg, akkor jóval alaposabban boncolgatták a kérdést. Az első lényeges kiindulópont az volt Kvassay koncepciójánál, hogy az öntözést elsősorban a rétgazdálkodás1 szükséges velejárójának tekintette, és ezen belül is a szikes területek öntözésére helyezte a fő hangsúlyt. Ami a szántókat illeti, arra nem sok szót vesztegetett: „a mi klimatikus viszonyaink között a szántóföldek csak kivételes esetekben szorulnak öntözésre. .. ” Tehát az öntözés a rétek víz- és tápanyaghiányát hivatott biztosítani úgy, hogy a szárazság okozta károk mérséklődjenek. Abban a korban az öntözés, mint a kárelhárítás eszköze jelent meg, s arra kevésbé gondoltak, hogy a kiegyesúlyozott termelési viszonyok között a megfelelően adagolt öntözővíz a többtermelés egyik motorja lehet. Kvassay szerint tehát az öntözések fejlesztésének sorrendje: először a rétek, majd a kerti növények 1 „Nincsen az országnak oly vidéke vagy pontja, hol a rétek trágyázó öntözéseit kellő mennyiségű és minőségű víz mellett ne lehetne sikerrel foganatosítani. ” (A hazai öntözések mai állásáról.) 28