Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

A későbbiek során az árvizekkel öszszefüggő minisztériumi feladatok is szükségessé tették a vízállások mind több helyen történő napi megfigyelését. A folyammérnöki hivatalok áradás idején a vízállásokat jelentették a miniszternek. A miniszter a kapott adatokat a hivatalos lapban közzététette és elrendelte a megfelelő intézkedések megtételét. Az árvíz által érintett társulat, a - miniszter által jóváhagyott - gátvédelmi szabályzatnak megfelelően volt köteles eljárni. Ha szükségesnek látszott (ez egyrészt a miniszter megítélésére volt bízva, de a társulat is kérhette), sor került a miniszteri biztos kiküldésére, akinek utasításait a társulat, és - a gátak fenntartása és védelme tekintetében másodsorban felelős - törvényhatóságok kötelesek voltak elfogadni és végrehajtani. Míg a vízszabályozó társulatokról szóló 1871. évi XXXIX. tc. a társulatok felügyeletével az illetékes törvényhatóságot bízta meg, addig az 1877 utáni új helyzetben ez a feladat a folyammérnöki, illetve államépítészeti hivatalokra hárult. Ennek megfelelően a hivatalok kijelölt mérnökei résztvettek a társulatok közgyűlésein és az ott készített jegyzőkönyvet felterjesztették a miniszterhez. Ha az illetékes mérnöki hivatal úgy Ítélte meg, hogy a társulati közgyűlés határozatai nem biztosítják kellő mértékben a védmüvek használhatóságát és épségét, akkor fellebezhetett a miniszterhez. Mindezek ismeretében már a kortársak is furcsállották, hogy - miközben a törvények és a törvényerejű jogszabályok a közigazgatási hatóságokra jelentékeny vízügyekkel összefüggő ellenőrzési feladatokat róttak, s a hatóságok műszaki közegeiül elsősorban a folyammérnöki hivatalokat jelölték meg - a 17. A hajóforgalom biztonsága érdekében 1867-ben elrendelt távirati vízállás jelentések összeköttetési vázlata.. (A miniszteri utasítás melléklete.)