Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A Tiszavölgyi Társulat előzményei és kezdetei
Ketten a minisztérium mérnökei közül: Bodoky Lajos és Micskey Imre zottság - amely 1856-1866 között mint Központi Felügyelőség működött - ezt kormánybiztosként Ürményi József vezette. A mellé kirendelt miniszteri főmérnök Eggert József volt. Aztán a Vízépítészeti Szakosztály szervezeti keretei között létezett még a Dunaszabályozási Állandó Bizottság Herrich Károly közvetlen irányítása alatt; és ugyancsak a Dunával foglalkozott a Dunaszabályozási Felügyelőség Kiasz Márton országos középítészeti felügyelő vezetésével. Flát, kissé összedobált szervezetnek tűnhet a mai olvasó számára ez a vízügyi szolgálat, némi biztonságot csak az adhat az utókornak, hogy olyan kiváló mérnökök dolgoztak ebben a minisztériumi központban az említetteken túl, mint pl.: Flieronymi Károly, Reitter Ferenc, Bodoky Lajos, Meiszner Ernő, Lechner Gyula, vagy éppen Zsák Hugó. A Vízépítészeti Szakosztály külső közegei a folyammérnöki hivatalok voltak. 1867-ben 24, 1875-ben 21, 1879-ben 18, majd 1884 után huzamosabb ideig 16 volt a folyammérnöki hivatalok száma. A Dunaszabályozási Állandó Bizottság 1874-ben, a Tiszaszabályozási Központi Bizottság pedig 1875- ben átszervezés miatt szűnt meg. Tisza a vizek dolgáról 1870. január 27-én Tisza Kálmán képviselő (a későbbi miniszterelnök) indítványozta az országgyűlésnek, utasítsa a közmunka- és közlekedésügyi minisztert törvényjavaslat benyújtására a folyóknak a szabályozás szerinti osztályozásáról, továbbá arról, hogy az oly folyamoknál, amelyeknek szabályozásához az államnak is hozzá kell járulnia, milyen arányban osszák meg a költségeket az érdekeltekkel, illetőleg arról, hogy a kormány befolyása és felügyelete milyen módon érvényesüljön. Tisza egyúttal kezdeményezte egy törvényjavaslat kidolgozását a már folyamatban lévő folyószabályozási munkálatokhoz való hozzájárulásról; a vízi és gátrendőrségről, a szabályozási létesítmények árvíz alkalmával való megvédéséről; végül indítványozta: készüljön kimutatás a szabályozási munkák évenkénti költségvetési tételeiről. Indítványának tartalma utóbb hatékonyan beépült a kormány törvény-előkészítő munkájába. A gátrendőrségről A gátrendőrségről szóló 1871. évi XL. te. törvényi védelem alá helyezte a társulatok által épített gátakat, s megfelelő szankciókkal sújtotta mindazokat, akik gondatlanságból, vagy szándékkal a töltések és a hozzájuk tartozó vízlecsapoló árkok, zsilipek, faültetvények, padkák épségét és védképességét veszélyeztették. A törvény kimondta, hogy a gátépítmények fenntartása és megvédése elsőként az ármentesítő, vagy vízszabályozó társulatot, másodsorban a területileg illetékes törvényhatóságot és végül harmadjára magát az államot illeti. A törvényben a gátak felvigyázásával a gátőröket bízták meg, akik a társulat alkalmazásában álltak. A gátőröket minden esetben a jó erkölcsű, büntetlen előéletű egyének közül válogathatták a társulatok és alkalmaztatásukhoz mindenkor a szolgabíró jóváhagyása kellett, akik előtt a gátőrnek fogadalmat kellett tennie. A gátrendőri törvény előírta, hogy a társulat köteles védvonalain legalább 7 kilométerenként egy gátőrt alkalmazni, s ugyanannyi gátőrházat építeni, valamint gátőreit megfelelő őrködési utasítással és a szükséges szerszámokkal ellátni. A társulat a törvény értelmében gátvédelmi szabályzatot is kellett készítsen, amelyet a törvényhatóságon (később a folyammérnöki hivatalon, illetve az államépítészeti hivatalon) keresztül a miniszterhez terjesztett fel jóváhagyásra. Mindezeken felül a vízszabályozó és ármentesítő társulatoknak a gátvonal minden mérföldje után meghatározott összeget kellett a várható rendkívüli védekezés költségeire tartalékolniuk, amelyhez csak az adott esetben nyúlhattak hozzá. 1867. június 21. Tekintettel arra, hogy a vízügyi államigazgatás irányítása az újonnan alakult Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe került, befejezte működését a Tiszaszabályozási Központi Felügyelőség. A folyóvölgy szabályozásának igazgatási kérdéseivel ezt követően az Ürményi József kormány- biztos vezette Tiszaszabályozási Központi Bizottság foglalkozott. A Tisza völgyi „vízszerkezet"-ekhez tartozó osztálymérnökségek átalakultak folyammérnöki hivatalokká. 1867. október 22. * Küzdényi Szilárd (Gerendás) vízmérnök.Tevékenységét, mint a „Szolnok-Csongrádi Tisza-balparti Ármentesítő Társulat" igazgató főmérnöke elsősorban a talajjavítás, s ezen belül is elsősorban a szik talajok mezőgazdasági hasznosítása terén fejtette ki. Jelentős találmánya volt a sekély termőrétegű szikes talajokon alkalmazott forgatás nélküli tárcsás talajművelő gép. Ugyancsak foglalkozott a gátzsilipek kérdéskörével és az árokgátak hullámverés elleni védelmével. (+Budakeszi, 1945. január 15.) 1867. Benedek Pál, az Alsó-szabolcsi Ármentesítő Társulat későbbi igazgató-főmérnöke, tervet készített egy Ti- sza-Körösi öntözőcsatornára. Benedek Tiszalöknél elágaztatta volna a folyót, s az elágazásnál egy duzzasztómű megépítését javasolta, amely a vizet 2,5-3,2 m-re emelte volna a tokaji „0” pont fölé. 1867. A Felső-Tisza vidékén működő beregi társulatot újjáalakították, ekkor változtatta meg nevét Beregmegyei Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulatra 1868. március 28. * Rohringer Sándor (Kassa) mérnök, a MTA tagja, a kassai kultúrmérnöki hivatal főnöke és az ott működő Vízmester Iskola igazgatója, utóbb a műegyetem vízépítési tanszékének vezetője, a Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulat miniszteri biztosa, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első rektora. Jelentős szerepe volt a Duna-Tisza közén telepített talajvízmérő kúthálózat kialakításában. (+ Budapest, 1945. május 4.) 1868. augusztus 3. Győr vármegye kezdeményezte a kormányzatnál a Rábca folyó szabályozását, és a munkák összehangolására kormánybiztos kiküldetését. A kérésnek a kormányzat eleget tett és Ürményi Józsefet augusztus 29-én kormánybiztossá nevezték ki. 1867-1868 53
