Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A Tiszavölgyi Társulat előzményei és kezdetei
A kezdetek óta eltelt évtizedek alatt általános tapasztalattá vált, hogy a belvízi elöntések gyakoribbak, mint az árvizek, s összességükben azonban a száraz esztendők többször fordulnak elő, mint a nedvesek. Ez időről-időre napirendre tűzte az ármentesített területek öntözésének kérdését. A vizsgált időszakban napvilágot láttak az első elképzelések az Alföld aszály által veszélyeztetett területeinek öntözésére, igaz, a csapadékosabb években e tervek a kormányzati íróasztalfiókok mélyére kerültek. E téren lényeges előrelépést csak a Kvassay Jenő által az 1870- es évek végén megszervezett kultúrmérnöki hivatalok szívós munkája hozott. amelyek korábban hírből sem ismerték az elöntéseket. Az árterek birtokosai számára a belvizek elleni védekezés lassanként ugyanolyan fontos kérdéssé vált, mint maga az ármentesítés, hiszen számukra szinte mindegy volt, hogy termésüket az árvíz, vagy a belvíz teszi tönkre. Már a XIX. század közepén megkezdődött a belvízcsatornák hálózatának kiépítése, s a hosszan tartó árvízi időszak alatt a befogadó folyó medrébe közvetlenül nem ereszthető vizek átemelésére 1878-ban a Sajfoki-csatorna torkolatában megépült az első belvízi szivattyútelep. Párhuzammű építése a Sebes-Körös medrében Tekintettel arra, hogy az addigi vízi törvények csak az ármentesítésekkel, ill. a folyók hajózhatóságának biztosításával foglalkoztak, s az ármentesítő társulatokat is az árvizek elleni védelemre szervezték, a törvényhozás nem kerülhette meg a belvizek kérdésének rendezését. A társulatok előbb-utóbb kénytelenek voltak felvenni tevékenységi körükbe a belvizek levezetésének műszaki feladatait. A vízlevezető csatornarendszer és műtárgyainak (átereszek, zsilipek, majd később a vízátemelő szivattyútelepek) megépítése nem várt költségekkel terhelte meg az ármentesítő társulatokat, amelyek amúgy is ingatag gazdasági háttérrel rendelkeztek.
