Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)

A rendszerváltás és a társulati mozgalom megújulása

1996. Lényegében befejeződött az ivóvízellátás orszá­gos rendezése, amelynek közel négy évtizeden át a vízműtársulatok főszereplői voltak. A vezetékes vízzel ellátott lakosság aránya az 1960-1995 közötti időszak­ban 9 %-ról 96 %-ra emelkedett. 1997. március 26. Az Országgyűlés határozatot hozott a holtágak meg­mentésével, rehabilitációjával, védelmével és haszno­sításával kapcsolatos feladatokról. Kiemelt védelmet javasoltak a Fadd-Dombori, Felső-Tiszai és a Körösök menti holtágaknak. 1997. június 10. A Felső-Szabolcsban 21,5 km2 (ebből 15,5 km2 vetés és szántó) területet öntött el a belvíz a májusi esőzések és az elhanyagolt belvízcsatornák miatt. 1997. szeptember 26. Az Országgyűlés határozatot fogadott el a Nemzeti Környezetvédelmi Programról, amelyben egyrészt át­fogó értékelést adott az ország felszíni és felszínalatti vizeivel kapcsolatos legfontosabb tényekről, másrészt meghatározta az elérni kívánt célokat és a program megvalósításának eszközeit. 1997. szeptember 30. A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége sió­foki tisztújító közgyűlésén a lemondott dr. Szabó Iván helyett Sződi Imre országgyűlési képviselőt választot­ták meg a Szövetség elnökének. A Szövetség általános elnökhelyettese Szántó Imre, a Dunántúli Regionális Vízmű vezérigazgatója lett, az egyes szakterületeket összefogó elnökhelyettesekké pedig: dr. Kováts Gábor vízügyi igazgatót (vízitársulatok), dr. Kovács György Zoltán megyei közgyűlési elnököt (víziközművek és önkormányzatok) választották. 1997. december 17. A VTOSZ újjáválasztott elnöksége feladattervet foga­dott el az 1998-2002. közötti működésre, egyúttal a 35. sz. határozatával jóváhagyta a VTOSZ módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát. 1998. január 18. + Illés György (Budapest) mérnök, 1953-tól az OVF (OVH) főmérnöke, főosztályvezetője, majd főigaz­gatóhelyettese (elnökhelyettese) lett. Az ő közvet­len vezetésével jött létre a hazai vízellátás-csa­tornázás egységes szakmai irányítása, alakult ki a vízminőségvédelem szervezete, s fejlődött ki a víziközmű társulatok, valamint a regionális vízellátó szervezetek hálózata. 1976-1985-ig a Magyar Hidroló­giai Társaság elnöke volt. (* Vasvár, 1919. augusztus 16.) 1996-1998 Dr. Szabó Iván elnök és dr. Vámosi Sándor titkár Az első szövetségi titkár - dr. Vámosi Sándor Egy aktív politikus elnök mellett mindig nagyobb teher jut a VTOSZ titkárságára. Dr. Vámosi Sándor korábbi OVF főosztályvezetőt 1991. december 1-ével bízta meg a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Választmányának titkári feladataival dr. Szabó Iván VTOV elnök. Neki is aktív szerepe volt abban, hogy 1992 januárjában az Országos Választmány átalakult a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségé­vé. Vezetésével a VTOSZ már 1992-ben kapcsolatot keresett holland vízitársulatokkal. Kezdeményezte a vízitársulatok közcélú tevékenységének Vízügyi Alap­ból történő támogatását, amelyet a vízitársulatok a művek fenntartására és beruházásra fordíthattak. Erre 1993 márciusától, a KHVM Vízgazdálkodási Fő­osztálya közleményének kiadásától volt lehetőség. Dr. Vámosi Sándor felismerte, hogy a vízitársulatok egyik lehetséges kitörési pontja a környezetvédelem felé való nyitás. 1993 júniusában a Környezetvédel­mi Főfelügyelőség vezetőjével írt alá együttműkö­dési megállapodást. Kiemelt figyelmet fordított a víziközmű szakterületre, az önkormányzatok vízgaz­dálkodási tevékenységének elősegítésére. így 1994 áprilisában a Vízgazdálkodási Társulatok Tanácsadója című lap 5000 példányban önkormányzati külön­Az Országos Szövetség 1997-ben megválasztott vezetői Fent: Sződi Imre elnök és Szántó Imre elnökhelyettes lent: dr. Kovács György Zoltán és dr. Kováts Gábor elnökhelyettesek szám kiadását kezdeményezte. Nagy lehetőséget látott a KTTA továbbfejlesztésében, holland min­tára vízitársulati bankot - Vízgazdálkodási FHitelszö- vetkezetet - kívánt alakítani, azonban a bizalmukat vesztett társulatok olyan tőkekivonáshoz kezdtek, amely végül is a KTTA felszámolásához vezetett. A KTTA felszámolása rontott a VTOSZ anyagi helyzetén is és számos vízitársulat tönkrement, felszámolásra került. Dr. Vámosi Sándor a Vízgazdálkodási Társula­tok Tanácsadója főszerkesztőjeként sokat tett nívós szakmai publikációk közléséért és a lap tanácsadó jellegének megtartásért, a vízitársulatok problémái­nak megoldásáért, a joganyagok (1995. évi LVII. tör­vény, 160/1995. kormányrendelet) bemutatásáért. 202

Next

/
Oldalképek
Tartalom