Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A társulatok az árvizek, belvizek és a száraz időszakok szorításában, a társulatok államosítása
1940 Árvízi jelenet 1940-ben Az 1940 tavaszán kialakult árvizes-belvizes helyzet előzménye a rendkívül zord és havas tél volt, amelynek során a talaj fél méternél mélyebben átfagyott, s a fagyott talajra hullott bőséges csapadék - hó és jég alakjában - a felszínen felhalmozódott. Ezt az időjárási helyzetet március elején rövid idő alatt minden átmenet nélküli hirtelen olvadás követte, ami napok alatt megduzzasztotta a patakok és kisebb folyók vizét, s valamennyi úgyszólván egyszerre zúdult a főfo- lyók felé. A Tisza áradása március elején kezdődött és hosszan elhúzódott. A belvízi zsilipeket sokáig zárva kellett tartani, a szivattyúk pedig nem győzték a vizet átemelni. A kormányzati tényezők és a társulati vezetők kezdetben nem tudták eldönteni, hogy csak egy rendkívüli időjárási anomáliáról, vagy pedig egy csapadékosabb periódus kezdetéről van szó. Ezért várakozó álláspontra helyezkedtek és elsősorban a védekezésre helyezték a fő hangsúlyt. A rendkívüli helyzetre tekintettel a márciusi kormányülésen Bonczos Miklós belügyi államtitkárt bízták meg az árvízvédelmi kormánybiztos teendőinek ellátásával. Feladata nemcsak a védekezés irányítása volt, hanem biztosítania kellett a termelés folytonosságát, a helyreállítási munkák elvégzését, és gondoskodnia kellett a károsultak segélyezéséről. 1940-ben az ország akkori területét figyelembe véve 6325 km2 volt hosszabb-rövidebb ideig víz alatt. Ebből a belvízi elöntés mintegy 4000 km2-t tett ki. Az állandó szivattyútelepek mellett üzembe állítottak kisebb teljesítményű hordozható szivattyúkat is, amellyel őszre - közel 1,5 milliárd m3 átemelése révén - sikerült a belvizes területek nagyságát 230 km2-re leszorítani. A legnagyobb károkat a tiszántúli megyék, különösen a Körösök vidéke szenvedte el, de jelentős volt az elöntés a Duna-Tisza közén és a Felső-Tisza jobb partján is. A kormányzat az 1940-1941-es téli ínségmunkákra szánt pénzügyi keretet jelentős mértékben a belvízkárok megelőzésére fordította, s - összesen 1966 km hosszú árok megásásával - hozzáláttak a belvízlevezető csatornarendszer bővítéséhez is. 1940. március 13. A Gerje-Perje Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulatnál megkezdődött az ár- ill. belvízvédelem, a jég és a hóolvadásos vizek elleni küzdelem. Törtei és Cegléd határában jégtorlaszok keletkeztek, így az utóbbi város mélyebben fekvő területei víz alá kerültek. 1940. március közepe A Rába jeges árvize a felső - társulati kezelésen kívüli szakaszán - 160 km2 területet öntött el. Jégtörőket, hidakat sodort el az ár Váckeszőnél, Marcaltónál és Rábapatonánál. A Rábaszabályozó Társulat töltései azonban sehol sem szakadtak el. 1940. március 21. Bonczos Miklós belügyi államtitkár vezetésével megkezdte működését az Árvízvédelmi Kormánybiztosi Flivatal. Megállapították, hogy a rendkívül bő csapadék miatt az országban összesen közel 9000 km2 területet öntött el a belvíz. Belvíz az újra magyar fennhatóság alá került Alsó-Csallóközben 1940. március 20-26. A hóolvadás rendkívüli árvizet okozott a Zagyván és a Tárnán, amelyek megduzzadva gátakat romboltak el. A víz egy része a vasúti töltést átszakítva, Jásztelek megkerülésével a Fleves-Szolnok-Jászvidéki Társulat területei felé vette útját. Az árhullám másik része a Zagyva völgyében futott végig Jánoshidát és Újszászt veszélyeztetve. 1940. március 28. A dunai jeges árvizet követő újabb áradás, az ún. „zöldár" nagy károkat okozott. A Szentendreszigeti Ármentesítő Társulat jég által megrongált töltéseit átszakította, s elöntötte Pócsmegyert, valamint Szigetmonostort. 129
