Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A társulati mozgalom kiteljesedése
1908 1908. augusztus 17. A Rudolfsgnádi Ármentesítő és Belvízlecsapoló Társulatnak nyújtandó rendkívüli segélyekről szóló 1908:XUI. tc.-kel az országgyűlés az előző évben jelentős mértékű dunai árvízi károkat kívánta mérsékelni. 1908. december 19. Budapesten az érdekelt társulatok képviselői nagygyűlést tartottak, amelyen elhatározták a Dunavölgyi Vízitársulatok Szövetségének létrehozását, amelyet kellő előkészületek után a következő év decemberében meg is alakítottak. 1908. december 22. Az országgyűlés által meghozott, A vízi beruházásokról szóló 1908:XLIX. törvénycikk lehetővé tette, hogy az állami költségvetés - a nagy folyók mellett - olyan vízfolyásokon, vagy patakokon is szabályozási munkálatokat hajthasson végre, amelyeknek elvégzését a közérdek diktálja, továbbá, hogy az állami kezelés alatt nem álló folyók vagy patakok szabályozására, vagy vízmosások megkötésére segélyeket adhasson. A törvény 20 esztendőre biztosította a vízi utak fejlesztését és a vízmosások megkötésére szolgáló beruházási program végrehajtását. A törvény alapján a Vág folyót állami kezelésbe vették és Komáromtól Zsolnáig terjedő szakaszának szabályozására 8,2 millió koronát irányoztak elő. Ugyancsak e törvény alapján fogtak hozzá a Sió mederszelvényének bővítési munkálataihoz is. 1908. A Berettyó Vízszabályozó Társulat területén. Csurgón alkalmaztak először nyersolajmotort szivattyútelepek hajtására. 1908. A Balaton Nyugati Bozótlecsapoló Társulat megkezdte a Nyugati-övcsatorna ásatását, mivel az 1864-től kezdve végzett nagybereki lecsapolási és vízrendezési munkálatok nem vezettek eredményre. Az övcsatorna létesítésével a 87,2 km2 területű természetes mocsarat, a Nagybereket, valamint a Balatont összekötő vízfolyásokat akarták elkülöníteni a Balatontól. A lecsapolási munkát 1911-ben fejezték be az érdekeltek. 1908. Befejeződött a Cziráky- (mai nevén Répce-árapasztó) csatorna építése, amelynek eredményeképpen a Répcén érkező árvizek Nick alatt közvetlenül a Rábába folynak. Ugyancsak megépült a Rábaszabályozó Társulat nicki gátja, amelyet a társulat 1916-ig fenn is tartott, azt követően azonban a gáton az árvizek olyan rombolást végeztek, hogy az 1920-as évek végén a gátnak már csak roncsai maradtak meg. Az ártérfejlesztésről Az ármentesítő (vízszabályozó, belvízrendező, lecsapoló, stb.) társulatok gazdasági létalapját az ártéri járulék jelentette, amelyet a társulat tagjai az ármentesített területeik alapján fizettek a társulati kasszába. Hogy melyik földdarab után kell fizetni, és melyik után nem, az az ártérfejlesztés után derült ki. Kezdetben ez egyszerű bevalláson alapult, tehát a birtokos maga jelentette ki, hogy birtokának melyikaza része, amelyet időszakosan el szokott önteni az árvíz. Azt lehetne gondolni, hogy mindenki igyekezett minél kisebb területet megadni, hogy elkerülje a járulék fizetését, de figyelembe kell venni, hogy amúgy az áradás által nem fenyegetett birtok után jóval magasabb adót kellett fizetni fizetni az államkincstárba, tehát a birtokosnak is érdeke volt a pontos bevallás. Ha valahol mégis vita támadt, ott az 1830-as években bevezetett jogintézmény, a nádori bíróság tett igazságot. A reformkori vízrajzi felvételek is részletesen kitértek az árterek szintezésére, tehát a társulatok is, meg a hatóságok is azért többnyire tájékozottak voltak a valós viszonyokkal. Ahogy azonban megkezdődött az árvédelmi töltések építése, óhatatlanul emelkedett az árvizek magassága - hiszen ugyanaz a vízmennyiség a töltések között magasabb szinten vonult le - így olyan területek (az ún. „fennsíki területek") birtokosai érdekeltté válhattak, akiknek földje a múltban talán soha nem is látott árvizet. így aztán komoly mérnöki feladattá vált a műszaki ártérfejlesztés. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy nagyobb érdekeltségi területtel rendelkező társulatok az elön- tési gyakoriságot és a föld mezőgazdasági becsértékét is figyelembe vették a járulék megállapításánál, így különböző osztályokba sorolták a birtokokat. A műszaki ártérfejlesztést vagy az adott földterület határainak végigszintezésével, azaz az ártér szélének megállapításával, vagy pedig a rendszeres területfelvétellel hajtották végre, amikor egy-egy nagyobb földterületről rétegvonalas térképet készítettek, tehát a helyi szintkülönbségekre is tekintettel voltak. Általában jellemző volt a századforduló környékén, hogy a tiszai társulatok, ahol nagy kiterjedésű árterek voltak, ott inkább a részletes területfelvételt alkalmazták, míg a Duna völgyében kevéssé volt elterjedt a rendszeres ártérfejlesztés. Ez azért is hátrányos volt, mert a belvizek rendezése, vagy a kitört árvizek lokalizálása, levonulási útjának megállapítása csak megbízható rétegvonalas térképek birtokában sikerülhetett. A műszaki ártérfejlesztés már említett hazai sajátossága volt a „fennsíki területek" bevonása az ármentesítő társulatokba, amelyet a tiszai-, valamint a vízjogi törvény is megengedett számukra. De, hogy egyes társulatok ne élhessenek vissza helyzetükkel - a törvény azt is kimondta, hogy ezek esetében az ártéri járulék mértékét véglegesen nem a társulat, hanem a miniszter állapítja meg. Ártérfejlesztési térkép A társulatok állami kedvezményei Az adóvisszatérítés: A földadó szabályozásáról szóló 1875. évi törvény a föld kataszteri tiszta jövedelmének azt a tartósan nyerhető közepes termésnek értékét tekintette, amelyből levonták a gazdálkodás rendes költségét. Ezt utóbbit megfejelték azon költségekkel is, amelyeket a birtokosok a föld termőképességének megtartásáért folyamatosan kénytelenek voltak kiadni. Ezek körébe tartoztak az ármentesítés és belvízlevezetés költségei is. Itt is megkülönböztették a művek létesítésének egyszeri költségét, amit a tőkeérték évi kamataival vettek figyelembe, valamint az éves fenntartás és üzemeltetés költségeit. Tekintettel a társulatok terheire, a birtokosoktól beszedett adóból a befektetésekre és a művek üzemeltetésére vonatkozó költségeket az állam adóvisszatérítés formájában negyedévenként visszautalta a társulatoknak, amelyek ebből tudták működtetni szervezetüket, s meg104
