Fejér László: A vízitársulatok 200 éve (Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest, 2010)
A társulati mozgalom kiteljesedése
figyelembe kellett vennie. A felügyelőknek ezek mellett a kerületükbe eső vízitársulat ügyeit is szemmel kellett tartaniuk. A társulati közgyűléseken, illetve válaszmányi üléseken mindig részt vehettek, amikor azt szükségesnek ítélték. Ebbéli tevékenységüket azonban, előzetes bejelentkezés mellett, rendszerint közvetlen helyszíni megfigyeléssel és személyes érintkezéssel végezték és ritkán leveleztek. Ha valamilyen oknál fogva mégis erre kényszerültek, akkor csak a saját nevükben járhattak el. Miután hasonló feladatokat láttak el a társulatok felügyelete és az árvízvédelmi készültség rendszeres ellenőrzése tekintetében, mint a mérnöki hivatalok főnökei, tulajdonképpen egyfajta összekötői szerepkörrel rendelkeztek a hivatal és a közigazgatási hatóságok, valamint a hivatal és a vízépítési igazgatóság, illetve a minisztérium között. Kistanács, nagytanács - 1899. Az Országos Vízépítési Igazgatóság a felmerülő vitás műszaki kérdések tisztázására házon belül működtette a „vízügyi kistanács"-ot. Ennek tagjai a hivatalfőnök mellett az egyes ügyosztályok vezetői voltak. Ha nagyobb horderejű, országos, vagy egy-egy régió vízügyeit érintő kérdések kerültek napirendre, akkor ült össze a „vízügyi műszaki nagytanács". E testületnek nemcsak vezető állami mérnökök lehettek tagjai, hanem tekintélyes, nagy tapasztalatú társulati főmérnökök, egyetemi tanárok és egyéb szakértők is. 1899-ben az alábbi társulati szakemberek voltak a tanács tagjai: Almásy István, Barócs János, Benedek Pál, Bíró Elek, Heincz Albert, Leidl Henrik, Maiina Gyula, Meiszner Ernő, Mezey Gyula, Péchy László, Révy Géza Viktor, Ruttkay Kálmán, Szilágyi Zsigmond. Ketten a társulati tagok közül: Maiina Gyula és Biró Elek Öntözések hazánkban Kvassay Jenő az öntözések ügyének állásáról A vízi társulatokra vonatkozó statistikai adatok c. 1907-ben megjelentetett kötet előszavában a következő gondolatokat adta közre: „Az öntözések és öntöző csatornák terén Olasz- vagy Spanyolország után éghajlati viszonyainál fogva hazánk van arra utalva, hogy az öntözéseket a legkiterjedtebb mértékben felkarolja és alkalmazza. Öntözhető területe nagyobb, mint a fentebb említett két országnak, azonban különösen a Tisza völgyében a vízmennyiség sokkal kevesebb, semhogy magának az ártérnek az öntözésére is elégséges volna. A közérdekű öntöző csatornák létesítése tárgyában alkotott I900:XXX. te. megadja a törvényes alapot arra nézve, hogy állami hozzájárulással öntöző társulatok alakulhassanak, hogy az öntözés ügye mindennek dacára nagyon kevés tért hódít gazdasági kultúránkban, annak oka első sorban, hogy igen nagy befektetést és évi fenntartást igényel, másodsorban pedig, hogy az öntözés csak bő trágyázás és intensiv kezelés mellett tarthat fenn. Az istállótrágya a szántóföldekre is kevés, a műtrágyák pedig igen költségesek és nem is minden talajviszonyok között vannak még teljesen kipróbálva." Barázdás öntözés 1900-1901 1900. november 1. * Balló Béla (Czabaj) vízmérnök, a Szegedvidéki Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat igazgató-főmérnöke, majd az ATIVIZIG igh. főmérnöke. (Szeged, ?) 1900. december 25. Az Országgyűlés elfogadta a „közérdekű öntözőcsatornák létesítéséről" szóló XXX. törvényt. A törvénynyel lehetővé vált, hogy az öntözések ügyében az érdekeltek társulatokat alakíthassanak, s a társulatok közérdekű munkáikra állami kölcsönöket is igénybe vehessenek. A törvény megalkotásával az előterjesztő Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter elsősorban a vízhiányos alföldi vidékek gazdasági fejlesztését kívánta elősegíteni. A törvény megszületését követő évtizedek tapasztalata szerint a várt fellendülés nem következett be, elsősorban azért, mert az állami kölcsön folyósítását nagyon körülményes eljáráshoz kötötte, s ez elriasztotta a gazdaközönséget a kölcsön igénybevételétől. 1900. Székesfehérvár közelében 2,2 km2 területtel megalakult a Hosszú-csatornamenti Vízhasználati Társulat, amely a Gaja patak malomcsatornáján állandó duzzasztó műveket és lecsapoló zsilipeket épített, s ezzel az azelőtt ott dívó primitív árasztásos öntözést rendszeres öntözéssé alakította át. 1900. A Feketekörösi Ármentesítő Társulat beruházásában megépült a Hosszúfoki l.-es, valamint a Hosszúfoki Ármentesítő Társulat költségén a Hosszúfoki ll.-es gőzüzemű szivattyútelep, amelyek szükség esetén a hosszúfoki csatornarendszer belvizeit emelték át a Kettős-Körösbe. Az előbbi telep gépészeti berendezéseit az Első Brünni Gépgyár és a hazai Schlick cég szállították. 1900. Kvassay Jenő szerkesztésében első ízben jelent meg „A Duna- és Tiszavölgyi Ármentesítő Társulatokra vonatkozó statistikai adatok" című kiadvány, amely azt követően több-kevesebb rendszerességgel közreadta a társulatok műszaki-gazdasági tevékenységére vonatkozó adatokat, nem felejtkezvén el a nyugdíjügyekről sem. 1901. február 25. + id. Krisztinkovich Ede (Győr), ügyvéd, országgyűlési képviselő, 1873-1881 között a Rábaszabályozó Társulat igazgatója, akinek 1872-ben megjelent röpirata („Túidunai közép- s felvidék vizeinek szabályozásáról") volt az érdekeltség megszerveződésének egyik alapja. (* 1830.) 99
