Fejér László (szerk.): Vizeink Krónikája. A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A rendszerváltás és a hazai vízügyek - 1989
1995 1 995. január 2. Romániából származó olajszennyezést észleltek a Berettyón. Az érintett vízügyi igazgatóságok a határ túloldalán a nagyváradi vízügyi szervekkel együttműködve, addig nem látott méretű védekezés eredményeképpen közel 600 nü-nyi olajtól mentesítették a Berettyó, a Sebes-Körös, a Hármas-Körös és a Tisza élővilágát. január 22. - február közepe Évszázados rekordokat megdöntő esőzések következtében árvizek pusztítottak Bretagne-ban, Nonnan- diában, majd Németország nyugati tartományaiban (Rajna-Pfalz, Északrajna-Vesztfália és Hessen területén), ezt követően pedig Hollandiában és Belgiumban. április 3. A kormány 2087. sz. alatt határozatot fogadott el a Duna-Tisza közi hátság kritikus vízháztartási helyzetéről. május 1 6. A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter kinevezte Varga Miklóst az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetőjévé. június 8. Nemcsók János államtitkár személyében újra kormánybiztost neveztek ki a Balatonnal összefüggő ügyek koordinálására. A kormánybiztos feladatait és jogkörét kijelölő kormányhatározat a kormány közvetlen részvételét jelentette a balatoni régió ügyeinek intézésében. október 31. Rendkívüli olajszennyezés történt a Dunán Tát és Lábatlan térségében: egy uszály léket kapott, és a kiömlő olaj a folyót teljes szélességében beterítette. november 1. A Bács-Kiskun, Pest, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok megyék több mint 8000 km2-nyi területét fenyegető természeti katasztrófa elhárítása, az itt élő közel 700 000 ember aszálykárokkal sújtott életfeltételeinek javítása érdekében az Országgyűlés 105. sz. alatt határozatot hozott a Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlásáról. Balatoni táj háttérben Badacsony hegyével 1 993, február 9-én a kormány határozottá Balatoni Regionális Tanács létrehozásával összefüggő egyes kérdésekről. A rendelkezés megszüntette a Balatoni Intéző Bizottságot, s feladatait átruházta a BRT-ra A vízgazdálkodási törvény Az Országgyűlés a vizek hasznosításával, hasznosítási lehetőségeinek megőrzésével és kártételeinek elhárításával összefüggő alapvető jogok és kötelezettségek meghatározására - a környezet- és természetvédelmi követelményekre figyelemmel - elfogadta „a vízgazdálkodásról” í szóló új LVII. törvényt. A törvény 1996. január 1- jei hatálybalépésével egyidejűleg érvényét vesztette a szocialista korszak 1964. évi IV., „a vízügyről” szóló törvénye. Az új törvény meghatározta az állam kizárólagos tulajdonában lévő vizeket, valamint vízilétesítményeket. Az integrált vízgazdálkodás gondolatáról A jelenben is formálódó, esetenként országhatárokon is keresztüllépő regionalitás előtérbe hozza az egyes nagytérségek vízgazdálkodási lehetőségeinek, meny- nyiségi és minőségi vízigényei kielégítésének újragondolását. Az elmúlt két évtizedben az e téren megmutatkozó lehetőségeket elsősorban a kiemelt vízgazdálkodási problémákhoz kötődő nagytérségi vizsgálatok, rendszertervek érzékeltették. Példának lehet hozni a Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Programot (1986), a Közép-Dunántúl regionális vízgazdálkodási rendszertervét (1988) és a Kiskörei vízlépcső hatásvizsgálata és fejlesztési javaslata (1992) című terveket. Egy új irány felé tett első lépésként értékelhető az 1990-es évek második felében elkészült Magyarország vízgazdálkodása az ezredfordulón című tanulmány- kötet is. Fontos a vízkészletek és a vízigények, a felvízi és alvízi használatok, a mennyiség és a minőség, a felszíni és felszín alatti vizek, stb. együttes kezelése. Napjainkban egyre erősebb az az igény, hogy a vízgazdálkodási beavatkozás során tisztázzák az egymásA budapesti csatornák díszes fedlapja 1994-ben elkészült az Országos Szennyvíz-elhelyezési Keretterv, amely 2010-ig a csatorna ellátottsági arány 68%-ra emelése mellett célul tűzte ki a lakosság 33%-ának szakszerű egyedi szennyvízelhelyezését is. A Keretterv alapján született meg a fejlesztési irányelveket és a feladatok fontossági sorrendjét meghatározó 2207/96.(VII.24.) sz. kormányhatározat
