Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

évi ismertetésben, - hogy a szárnynak szabad kézzel való forgatása alkalmával a közökbe szorult homok által okozott éles csikorgás tisztán hallható, a mozgatás akadálya pedig határozottan érezhetővé válik." A felszín közelében történő mérésnél, főként árvíz idején, „a víz által hajtott növényi alkatrészek ... a szárny lapátjai közé kerülvén, a forgás alatt a tengely körül csavartatnak . . . miáltal a szárny azonnal nehezebben és rendetlenül forog, míg végre teljességgel megáll."

116 Nyitott felépítése révén még leginkább a régibb szerkezetű Woltman-szárny tudott az iszapos vízben megbízhatóan működni. A vízben úszó, s a tengelyre csavarodó növényi részek azonban a mérés során e műszertípusnál is gondot okoztak. 1890-ben HAJÓS — konstruktőri működését megkezdve — KVASSAY szárnyelméletének felhasználásával új csavartfelszínű vitorlaalakot alkalmazott az Amsler-féle műszereknél. A MAYERHOFFER Péter budapesti műszerész által elkészített „K" (azaz KVASSAY) jelzésű műszerek a forma és az elvi működés tekintetében még nem különböztek AMSLER-ék alaptípusától. A kengyelalakú műszertörzsben forgó tengelyre a vitorlákat küllőkkel erősítették fel, s a műszer elektromos jelzőberendezés használata nélkül is lehetővé tette a szárnyfordulatok megállapítását, bár a Vízrajzi Osztály sorozatméréseinél kezdettől fogva elektromos jelzőkészüléket használt.

117 A ,,K" jelzésű műszer közel két esztendeig szerepelt korábbi társaival együtt a Vízrajzi Osztály mérési gyakorlatában, miközben HAJÓS folyton javítgatta, tökéletesítette a berendezést. A HAJÓS Sámuel által szerkesztett ,,H"-jelű szárnynak (30. ábra), amelyet a Vízrajzi Osztály 1892-től használt

118 a vitorlatengelye nem a korábbi műszereken alkalmazott egyszerű 30. ábra. A Hajós-féle műszer