Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)
Bevezetés
5. A DUNA-MAPPÁCIÓVAL KAPCSOLATOS MÉRÉSEK A vízhozammérésekre a dunai mappáció befejező szakaszában, 1835 után, zömmel az 1836. és 1838. évi őszi kisvizek idején került sor, amikor az Al-Duna szabályozására kirendelt VÁSÁRHELYI-t már HIERONYMI Ottó Ferenc váltotta fel a vezetésben. A dunai vízhozammérések eszközeiről és végrehajtásuk módjáról HIERONYMI 1840. márc. 31-én kelt jelentésében 35 olvashatunk, (a korabeli mérési gyakorlatot részletesen ismertető jelentést érdemes talán kissé hosszabban idézni, mert jól érzékelteti, milyen nehézségekkel kellett a 150 évvel ezelőtt dolgozó mérnököknek megküzdeni a hidrometriai munkák elvégzése során) :,,A vízemésztési keresztszelvényekben a sebességet a folyamágy teljes mélységében megmérték, a Vénektől Péterváradig terjedő szakaszon többnyire a mellékfolyók beömlése felett és alatt, aztán a hosszabb Duna-ágakban és még néhány jelentősebb helyen 1835—36— 38-ban. A sebességeket kezdetben egymástól 3-3 öl, később 5-5 öl [5,7 m ill. 9,5 mj távolságban levő függélyekben 3-3 láb [0,95 mj mélységenként mérték meg . . . A szelvényezésnél, hogy a hajózást ne zavarják, az emésztés kipuhatolására kiválasztott keresztszelvényeken át kötelet feszítettek ki, melynek mentén a sebességmérő berendezés elmozdulhatott a 3 ill. 5 öles beosztásoknak megfelelően. E kötelet egyik végén a parti cövekhez erősítették, másik végét pedig — egy minden irányban leghorgonyzott, s orrával a szelvényvonalba állított hajón - emberi erővel megfeszítették. Amint a rész-szelvényt megmérték, a horgonyon nyugvó hajó elállt, és a kötelet egy másik hasonlóan felszerelt hajó újólag megfeszítette, s ezt az eljárást addig ismételték, amíg azt a folyó szélessége megkívánta. A kötelet általában 60—80 ölnyire [kb. 110 ill. 150 m] feszítették ki, és minden 20 ölnél |kb. 38 m] csónakkal támasztották alá. A két összekapcsolt hajó állványa,csakúgy mint a többi felszerelés, az 1835-ben végzett méréseknél sokat volt használatban ... A sebesség kipuhatolására egy régi szerkezetű Woltmanszárnyat használtak, melyet egy kb. 1 hüvelyk [2,6 cm] vastag, 6 lábanként összecsavart vasrúdra szereltek. A vasrúd aljára egy keresztet erősítettek, amelyből kiágazó zsinórokkal a rudat függőleges helyzetbe hozták. A vasrúddal történő műveletek a munkát végképp megnehezítették, és egy szelvény mérési ideje hihetetlenül megnyúlt. A nehézség megmutatkozott abban is, hogy 12 lábnyi folyómélységnél a rúd a nekiütköző víz által jelentős rázkódásokat szenvedett, alig lehetett függőlegesen tartani; 20—24 láb mélységben pedig elhajolt, végül ennél is mélyebben a csavaroknál eltört. A szárnyat sem lehetett másként a folyóval szembe állítani, mint erősen a rúdra csavarva." 1835-ben az október 3-tól 17-ig Bátya és Gerjen között végzett mérés alkalmával kiderült, hogy mennyire igaza volt HUSZÁR Mátyásnak. A rúd kihajlása és törése miatt a mérést nem tudták befejezni. A sebességmérést csak a következő évben folytatták, amikorra a rudazatot már egy a fenékre lebocsátott, s kb. 110 kg-os lencse formájú ólomsúllyal kifeszített kötél váltotta fel. ,, . . . Az egy helyen hosszabb ideig történő mérés bármely szárnnyal nagyon bizonytalan volt, mivel folyamatosan csak 100 fordulatot tudtak számlálni és a nehézkes szárnyak gyengén áramló vízben egyáltalán nem forogtak.
