Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

61. ábra. A Huszár-féle fotocellás vízsebességmérő műszer A harmincas évek második felében már nyomasztóan érezhetővé vált a vízhozammérések csaknem két évtizeden át tartó elhanyagolása. A vízrajzi szolgálat a vízhozamadatok iránti növekvő igényeket — az elhasználódás folytán megcsappant műszerkészletével — már alig tudta kielégíteni, és a még használható szárnyak bemérésére sem volt lehetőség. Ez utóbbi bajon 1935-ben, a vízrajzi szolgálat fennállásának 50. évfordulójára, a Csepelsziget északi csúcsán épült — rnár említett — szárnybemérő csatorna segített. Nehezebb volt a mérőfelszerelés felújítása. A HAJÓS által a 90-es évek elején kialakított, a maga idejében nemzetközi viszonylatban is kiváló felszerelés fölött eljárt az idő. A hidrometriai eszközök gyártására szakosodott külföldi finommechanikai ipar termékeihez képest alaposan lemaradtunk. Mivel beszerzésükre devizakorlátozási intézkedések miatt nem volt lehetőség, a súlyos helyzeten csak lépésenkint sikerült változtatni. Első volt a szárny lebocsátására szolgáló 6 mm átmérőjű drótkötélnek 3 mm átmérőjű egy-eres acélkábellel való kicserélése, amire ifj. MAURER Gyula amerikai tanulmányújának tapasztalatai alapján 1937-ben került sor. A vékonyabb felfüggesztő kábelre tekintettel megnövelt átmérőjű dobbal új csörlők készültek, hogy a részletező mérésnél megmaradjon az egyidejűleg letekeredő kábel és az írógépszalag hossza közötti 10 :1 arány. A leresztőcsörlő könnyű csővázból készült és önműködő mélységmérőt kapott, amelynek segítségével a szárny vízszint alatti mélysége mindenkor cm pontossággal volt leolvasható. Ezt követte 1932-től a korábban alkalmazott féllencse alakú terhelő súly felváltása az azonos súlyú, de forgási ellipszoid alakúra öntött nehezékkel. Korábban ugyanis a — nagyobb fe-