Fejér László - Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

WEISSMAHR József b) A mérési módszerekből eredő hibák csökkentésének módja A sebességmérés módszereinek tárgyalása előtt alapvető kérdésként merül fel, hogy az álló vízben v sebességgel vontatott szárnyra ható hidrodinamikai nyomás egyenlőnek vehető-e a v sebességgel áramló vízben álló műszerre ható nyomással. Erre a többektől vitatott kérdésre HAJÓS — amint láttuk — azzal válaszolt, hogy a szárnymérés és a köbözéssel végzett ellenőrző mérések között többnyire 5%-nál kisebb az eltérés, ami elvileg hibás elgondolás esetén nem volna lehetséges. Ezt a lényeget megkerülő, sőt némi hiba beismerésének számító kijelentést WEISSMAHR nem tekintette kielégítőnek. Nem tartotta annak HAJÓS azon kísérletét sem, amely szerint a kis sebességű folyóvízben — egyszer a folyás irányában, majd az ár ellenében végzett — vontatásos beméréssel kapott egyenletvonalak egvenlő távolságban helyezkedtek el az álló vízben végzett bemérés eredményét feltüntető egyenletvonal fölött, ill. alatt. Egyrészt, mert egyetlen kísérletnek nem lehet bizonyító erőt tulajdonítani, másrészt, mert áramló vízben csak akkor lehetne bemérésről beszélni, ha a műszer által befutott vonalban a bemérés ideje alatt állandó volna a sebesség, holott a lüktető vízmozgás ennek az ellenkezőjét bizonyítja. WEISSMAHR tehát kimondja, hogy „minden vízsebességmérés eredménye az álló vízben való beméréshez viszonyított relatív érték, sőt a vízfolyás természetében rejlő okok miatt virtuális is".